Závada Péter
A muréna mozgása
Simon Márton
Citromelégia
A bezártságot ünneplendő: későn kelsz,
ennyivel kevesebb a tehetetlenség.
Megeteted az arcot, ami a fuldoklás
akváriumában lakik. Adsz neki kávét.
Alufólia gyűrődései csillámlanak.
Minden kezdet.
Az átváltozás valódi fájdalma,
hogy ugyanaz maradsz.
A szégyen kategóriái, katedrái, katedrálisai.
Ahogy az utcára kilépni: iszonyú.
Aztán ahogy az iszonyú is érdektelen lesz,
a változás, ahogyan változik.
Egy zsánerjelenet hátterében
valaki a magasba emelve tart egy követ.
Te mélyen együttérzel vele.
Mármint a kővel. Mert szédülsz.
Nagyon nehéz lenne megmondani,
mit vesznek el tőled éppen,
csak az a biztos.
Abból a generációból vagy, akiket még
viszontszeretett a beton.
Volt szépsége legalul lenni.
Letört metszőfoggal állni egy háló
nélküli kézikapu rozsdájába kapaszkodva,
és a vért törölgetve kiabálni, hogy de,
bent volt a gól. Holott persze nem.
Nagy idők, nagy semmik.
Mert befelé mindig sikerült, kifelé soha.
Javadra legyen mondva,
amikor az eső mindenkit hazaküldött,
te akkor is kint maradtál a buszmegállóban.
Mekkora játék olyat várni,
aki nem jön. Remélni szabálytalanság.
A világ az, ami csöndben ott marad,
és te a világ akartál lenni,
ha már itt maradtál. Ha már egyre több napra
daraboltak. Ennyi egy rossz bűvésztrükk:
üres nézőtér előtt fekszel,
kettéfűrészelnek, de ehhez már
végképp nem tudsz mit szólni, a csillagászatra
gondolsz sóhajtva, és az ablakpárkányon hagyott
citrom sehová nem gurul.
Szerhij Zsadan: Harkiv Hotel
Terhesség
Nyár elején
mondta meg neki,
mikor már nehéz volt elrejteni.
Mikorra várjuk? – kérdezte ő.
Valamikor újév utánra – válaszolta.
Esőillatú a nyári szél.
A napok olyan hosszúak, hogy sokáig
nem sötétedik be
még naplemente után sem.
A halászok reggel kihajóznak,
és mikor visszatérnek,
hálóik tengeri sünöktől
és tüzesen csípő
medúzáktól súlyosak.
Ő a fejét a kerek hasra
hajtja, hallgatózik,
akárha egy kagylóba, melyből
delfinek éneke szól.
Esténként,
munka után
odaült mellé, és mesélt,
az ügyeiről, mindenről, ami
aznap történt vele.
Megegyeztek: ha lány lesz,
az anyja választja ki a nevét,
ha fiú, akkor
az apja választ.
És Mária hangosan sorolta a női
neveket,
pedig tudta, hogy igazából
fiút vár.
József pedig sorolta
a férfineveket,
s akkor még mindig nem tudott semmit.
Závada Péter: A muréna mozgása
a gonoszság története / az ismert világ
térképének újrarajzolása
Apám helyett apám volt a torony.
Bástyafokait a tengeri hegemónia mossa.
Mint szigorú arcélt, kiszögelléseiről fölismerem
a mór stílusú erkélyeket.
Ifjúkoromról keveset tudni.
A kor igényei szerint matematikát és hajózást tanultam.
Mutatóujjam meghosszabbításaként
segédegyenesek indultak egy kisajátított
fűszerkereskedelem partjaihoz.
November huszadikán egy rajnyi név
fölizzott, és átszáguldott a várakozáson.
Amíg a portugál zászló alatt megkerültük
a Jóreménység fokát, a Leonidák
türkizre festették a horizontot.
Mit számít kegydíj, birtok, lovagi cím,
ha Mozambikban folyót nevezhetsz el a rézről?
Mit négyszáz hamuvá égett asszony és gyerek,
ha az árbócra kifeszíthetsz egy új,
jövedelmezőbb korszakot?
Kemény Zsófi: Most vagyok soha
Tulajdonképpen szeretnéd
A sorok között zöldről sárgára és pirosra vált,
és nem tudod, hogy épp a lámpáról
vagy az őszről nem beszél.
Add át magad a megvetésnek,
az ellened irányuló félszavaknak.
A hidegét bárhol érzed, a csalódása mindig éget.
A szeme kéksége megtévesztő;
könnyen el lehet tévedni benne,
és hirtelen ott találni magad az elfelejtett gyerekkorában.
A szájsarki lebiggyenés új, ahogy a kemény asztallaparc is,
amire belülről firkál, mint az idézeteket
alkoholos filccel iskolai padokra régen.
A két személyiségéből kettőt tagad.
A család négy tagjából négyet tagad.
Kiviszed a komphoz, de nem kíséred tovább.
A kompja elindul a túlsó part felé. Nincs messze,
átlátni odáig. De mégis, ahogy távolodik, integetsz,
mert titokban szeretnéd, ha visszaintegetne.
Ha a komp elsüllyedne, beúsznál érte, de addigra
rég kiúszna a másik oldalon.
André Ferenc: Kepler horoszkópírás
közben letér a pályájáról
Madárijesztő
1.
ha rád talál a rengeteg
letörli rólad rejtjeled
kioldja minden kócodat
sötétlő lombként bólogat
éjjel kaparja ablakod
álmodó vagy tetszhalott
nehogy felülj észrevesz
szerelme feltételes
érintése fájni kezd
szelíd szava madárijeszt
leolvas minden mondatot
amit szád szélén otthagyott
ki életedből elrepült
magad most hogy kéne tűrd
ki fél ki száll pedig szeret
iszkoló lábán visszerek
térképén látod útjait
sötétlő helye újra itt
hiánya súlyos és tömör
rólad hallgat s nem pöröl
csak néma kő a nyelve már
szót nevedre nem talál
csak őröl egyre őröl és
elmossa majd egy csőtörés
a fal szakad a víz szalad
húzódj össze védd magad H
2.
a holdat elűzte a nap
arcod sírástól dagad
akár a lisztbe szórt kovász
ne ess el itt nem szokás
nem hord már rég senki sem
tenyéren téged télvízen
hajolj közel az arcodon
a holdfényt bevackolom
rémek járnak hajnalig
meztelenül hagynak itt
te jó ég rád talált a nap
kioldja indázó hajad
szorítlak süketen vakon
beront a fény az ablakon
s míg elcsordul a falig
visszanőnek szárnyaid
szavakra lelsz magadba lent
szíved mint a föld ha reng
maroknyi otthont végigbordáz
tó leszel vagy bányaomlás
meztelen lelt rád a nap
takarózz fuss védd magad
Falcsik Mari: Azt hittem
Első napok
Nem volt történet:
állapotok láncolata volt.
Amennyire közel lenni,
amennyire nem egyedül
lenni lehet, meg is tettük:
élénk kérdés-feleletek,
párhuzamos monológok,
testhelyzetek – felöltözött,
mezítelen –, mosolycserék,
szemmozgások láncolata volt.
A közöttünk kavargó lég
harmonikus kitöltését
különböző lendülettel
megkísérlő esetlen-szép
mozdulatok láncolata volt.