A Dzsungel könyve

A bozótban megreccsennek a bokrok, és Farkas apó ugrásra készen, szinte a levegőben torpan meg, mert az orra előtt, egy alacsony ágba kapaszkodva meztelen kisgyerek áll. Soha ilyen pici, gödrös húsú embervakarcs nem került még éjnek idején farkas barlangjába. Maugli, a csupasz emberkölyök, bárhogy került is oda, ott marad, életét megváltotta a Szabad Nép Csapatának gyűlésén Bagira, a Fekete Párduc, egy frissen ejtett fiatal bikával és Balú, az öreg medve, a Vadon Törvényének mestere pedig jó szavával. Mauglit Farkas anyó neveli fel saját négy kölykével együtt, s az emberkölyök éppúgy érti a fű zizzenését, a baglyok huhogását, mint minden más élőlény a vadonban. Idővel oly merészen lódítja magát ágról ágra, hogy a szürke majmok sem különben. Elfoglalja helyét a Gyűlés Szikláján is, s ahogy nő, a falka testvérének tekinti s mindannyian a Dzsungel Urának. Akik Indiában jártak, és sokáig éltek a dzsungel közelében, mind azt állítják, hogy ez a táj semmi máshoz nem hasonlítható. Ott pirosabb a piros, zöldebb a zöld, a vizek és az ég csillogása kékebb és ezüstösebb, s aki egyszer ott élt, a vadállatokra is szeretettel gondol vissza. Rudyard Kipling is Indiában látta meg a napvilágot, ahol apja - angol szobrász és festő - azért telepedett meg, hogy felkutassa India művészetét, az őserdő mélyén rejtőző csodákat. Rudyard Kipling is apja nyomán járt, és bár beutazta a világot, és hírneves író, költő lett, soha semmi nem férkőzött olyan közel szívéhez, mint a dzsungel, és soha semmit nem írt meg olyan szépen, mint a Vadon Népének életét.