A Mitrohin-archívum (A KGB otthon és nyugaton)

tálentum kiadó  | 2000  | keménytábla, védőborító  |  723 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG 1992-ben a brit titkosszolgálat megszöktetett oroszországból valakit, akinek nyugati tartózkodása e könyv megjelenéséig titok maradt. Vaszilij Mitrohin majdnem harminc évig dolgoztt a KGB külföldi hírszerzéséért felelős Első Főigazgatóságának (KHEF) levéltárában, és 1972-ben ugyancsak ő felelt azért, hogy az archívumot átköltöztessék a Moszkva környéki új főhadiszállásra. A külföldi hírszerzés akkori főnöke, Vlagyimir Krjucskov (később az 1991-es moszkvai puccs vezetője) gratulált neki, amiért sikeresen átszállíttatta a levéltárat, és odaadóan "szolgálta az állambiztonsági szerveket". Krjucskov viszont nem tudta, hogy Mitrohin titokban távozára készült, és több mint egy évtizedet töltött azzal, hogy szigorúan titkos aktákat jegyzeteljen ki és másoljon le. A feljegyzéseit aztán rendkívül nagy kockázatot vállalva naponta kicsempészte a levéltárból, és nyaralójának padlója alatt rejtette el. "Kevés KGB-hivatalnok töltött annyi időt az akták olvasásával, mint épp Mitrohin, aki kijegyzetelte a külföldi hírszerzés aktáit. A KHEF-levéltár aktáival Mitrohin mellett csupán a rangidős hivatalnokok rendelkezhettek korlátlanul, egyiküknek sem volt viszont elegendő ideje arra, hogy a lejegyzésre kijelölt részeken kívül beleolvassanak az aktákba" - írja Christopher Andrew. Mitrohin iratanyaga, a Lenin-korszaktól az 1980-as évekig az FBI szerint "az eddigi legteljesebb és legátfogóbb titkosszolgálati dokumentum, amelyet valaha is bármely forrásból merítettek". Christopher Andrew-nak, a modern hírszerzéssel foglalkozó nyugati történésznek ez a talált kincs, valamint más közreadott és eddig publikálatlan forrással kapcsolatban végzett kutatómunkája tette lehetővé, hogy új megvilágításba helyezze mind a Szovjetunió történetét, mind pedig a kelet-nyugat közt feszülő konfliktust. A Mitrohin-archívumnak ez az első kötete egyedülálló belső képet ad arról, hogyan épült be a KGB nyugaton, milyen titkos kapcsolatai voltak a nyugati kommunista pártokkal, milyen burkolt szerepet játsz ott, hogy Kelet-Európában fennmaradjon a szovjet birodalom, miféle brutális háborút folytatott a Szovjetunión belül és kívül a másként gondolkodók ellen - s tette mindezt olyan mértékben és oly változatosan, hogy korábban még csak elgopndolni sem tudtuk volna. A most először leleplezett brit ügynökök közt van egy korrupt rendőrnyomozó, aki négy kontinensen lett a KGB "Rómeó-kémje", s egy asszony, aki a KGB leghosszabban szolgáló ügynöke és legfontosabb női kémje volt. Még mindketten élnek. A hírszerző műveletek életfontosságú szerepet játszottak a szovjet külkapcsolatokban. Andrew viszont kimutatja, hogy a KGB sohasem volt képes olyan sikeresen értelmez ni a hírszerzési anyagot, mint amilyen látványos győzelemmel megszerezte azt. Ami a legrosszabb, hogy a paranoiával párosult politikai ideológia elképesztően torz képet alakított ki a külvilágról. Gorbacsovnak a nyugattal kapcsolatban meghirdetett "új gondolkodásmódjá"-ra nincs is jobb hizonyíték, mint az, hogy első titkárként bizalmasan megrótta a KGB-t,a külföldi hírszerzők jelentéseiben felbukkanó megrögzött hibákért. Jelcin elnöksége alatt az SZVR, a külföldi hírszerző szolgálat vezetősége úgy próbálja új életre kelteni szellemiségét, hogy "kitisztogatja" az orosz hírszerző szolgálat történetét. Biztosan megjósolható, hogy az SZVR vezetői nem fogják szeretni ezt a könyvet, ám sok tisztjük mohón elolvassa majd - s fel fogják fedezni, hogy a szervezet történetét még mindig eltitkolják előttük. Sejteni sok mindent lehetett, tudni annál kevesebbet: a KGB tevékenysége "túl sokáig titkos" volt. Vaszilij Mitrohin a KGB Első Főigazgatóságának, a KHEF-nek a levéltárában dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Azt megelőzően viszont tizenkét évet töltött azzal, hogy 1918-ig visszamenően a Főigazgatóság számtalan iratát lemásolja, 1992-ben az SIS segítségével családostul-iratostul Angliába szökött. Jelenleg brit állampolgár. Christopher Andrew angol történésszel arra vállalkoztak, hogy érthető képet adjanak a KGB felépítéséről és tevékenységi területeiről, valamint módszereiről. A volt Szovjetunió esetében persze az ideológiai alap volt a legfontosabb, ezt már nehezebb, szinte lehetetlen pontosan és tárgyilagosan érzékeltetni. Pedig ez szülte a KGB legnagyobb sikereit az 1920-30-as években, és ez okozta azokat a szarvashibákat, amelyeket az irracionálissá növelt ideológiai gyanakvás miatt követett el. Szokatlan egy dokumentumgyűjteményről azt állítani, hogy olvasmányos, ebben az esetben mégis így van, hiszen részben a saját, 1990 előtti életünk eddig "tiltott zónáit" járhatjuk be a segítségével. A KGB sok hagyományos hősét szokatlan megvilágításban láttatja ez a könyv. Kim Philby szovjet "mesterkém"-ként befutott pályafutásának farce-ba illő bukás lett a vége, amit Moszkva mindmáig titkol. Más különös pillanatok is voltak a KGB történetében, beleértve irreális terveiket, hogy jelentős nyugati államférfiakat, például Harold Wilsont, Willy Brandtot, Oscar Lafontaine-t, Cyrus Vance-et és Zbigniew Brzezinskit szervezzék be ügynöknek. Vissza TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 9 Előszó 13 A Mitrohin-archívum 15 A lenini Csekától a sztálini OGPU-ig 40 A "nagy illegálisok" 63 A "cambridge-i ötök" 80 A terror 94 A háború 117 A szövetségesek 131 A győzelem 151 A háborúból a hidegháborúba 166 A "főellenség" 192 Az észak-amerikai illegálisok az ötvenes években 200 A "főellenség" 206 Önkéntesek és legális rezidensek a hidegháború elején 218 A "főellenség" - Önkéntesek és legális rezidensek a hidegháború végén 218 Politikai hadviselés - Aktív intézkedések és a "főellenség" 240 A HALADÁS-műveletek - A "prágai tavasz" eltiprása 263 A HALADÁS-műveletek - Kémkedés a szovjet blokk ellen 280 A KGB és a nyugati kommunista pártok 292 Az eurokommunizmus 310 Ideológiai felforgatás - Háború a disszidensek ellen 325 Ideológiai felforgatás - A disszidensek győzelme 338 Különleges feladatok - Tito marsalltól Rudolf Nurejevig 352 Különleges feladatok - Az Andropov-korszak és ami utána jött 370 Hidegháborús műveletek Nagy-Brittania ellen - A "cambridge-i ötök" után 417 Hidegháborús műveletek Nagy-Brittania ellen - A FOOT-művelet után 417 Német Szövetségi Köztársaság 440 Franciaország és Olaszország a hidegháború alatt - Ügynökök és aktív műveletek 466 Beépülés és üldözés - Az egyházak helyzete a Szovjetunióban 495 A lengyel pápa és a Szolidaritás felemelkedése 519 A lengyel válság és a szovjet blokk felbomlása 528 Függelék 559 Utószó 569 Jegyzetek 579 Irodalomjegyzék 691 Mutató 709
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó tálentum kiadó
Kiadás éve2000
Oldalak száma:723
Súly500 gr
ISBN2310008155335
ÁrukódSL#2111522311
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Irány az iskola!Irány az iskola!