A Somogyi-Bacsó-gyilkosság

kossuth kiadó  | 1978  | keménytábla, védőborító  |  207 oldal

Libri Antikvárium
"1920. február 17-én este 9 óra előtt néhány perccel két férfi hagyta el a Népszava Conti utcai (ma Tolnai Lajos utca) szerkesztőségét. A Népszínház utcán át haladtak, átvágtak a József körúton, és csendesen beszélgetve jutottak el a Rökk Szilárd utcához (ma Somogyi Béla út). Majd a Rákóczi út irányába fordultak. Hűvös téli este volt, néhány járókelő sietett csak el mellettük. Amikor a két férfi a régi, azóta lebontott Nemzeti Színház sötét, kivilágítatlan hátsó bejáratához érkezett, hirtelen több ember, katon és civil vette körül őket, négyen-öten is lehettek. Rövid fojtott szóváltás kezdődött. A két férfit a közelben szinte teljesen sötét helyen álló, különösen hosszú gépkocsihoz tuszkolták. Mindketten szinte megbénultak a meglepetéstől, s máris az autó ülésén voltak. Felberregett a motor, a kocsi elindult, és elrablott utasaival a Nyugati pályaudvar irányába vette útját, ismeretlen célja felé haladva. A két férfit senki sem látta többé élve..." Ez volt a közvetlen előzménye a Horthy-korszak egyik legszörnyűbb bűntényének, a Somogyi-Bacsó gyilkosságnak, amelyet a különítményes tisztek a "fővezérség" felbujtására követtek el. Gergely Ernő és Schönwald Pál könyvében e bűntény előzményeinek, és következményeinek felderítésére vállalkozott, különös figyelemmel a tetteseket és a felbujtókat mentegető, a történteket elhallgatni, eltussolni igyekvő törekvésekre.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó kossuth kiadó
Kiadás éve1978
Oldalak száma:207
Súly200 gr
ISBN2399972454194
ÁrukódSL#2111093205
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét