A bátai apátság és népei a török korban

Jelen kötet a hódolt Magyarország katolikus egyházi intézményeit és azok működését bemutató sorozat ötödik darabja. A szerző ezúttal egy területileg és tematikailag is újszerű kérdést vizsgál: egy Tolna megyei apátság, pontosabban az apáti cím birtokosai és alattvalóik történetét a 17. században. A török uralom alatti Tolna megye forrásanyaga országos viszonylatban is igen szegényesnek mondható, így az itt tárgyalt kisrégió (jelesül a Sárköz) hódoltság kori múltjának kutatása történetírásunk fontos feladata. Másrészt a megszűnt monasztikus szerzetesi intézmények címeinek és birtokainak 16-17. századi története csak a helytörténeti és rendtörténeti monográfiákban kapott helyet, az apáti és préposti címeket elnyerő egyházi középréteg összefoglaló vizsgálatára eddig még nem történt kísérlet. Pedig a kisebb egyházi címek birtokosai -- a főpapokhoz hasonlóan, az ő példájukat követve -- szintén részt vettek a hódoltsági magyar intézményrendszer működtetésében. A szerző a kanonoki réteg cím- és birtokszerző törekvéseinek kereteiben helyezi el a bátai apátság történetét; a pozsonyi káptalan levéltárában és más forrásőrző intézményekben feltárt dokumentumokra építve mutatja be a bátai apátok birtokmegőrző törekvéseit, a jobbágyaikkal való kapcsolattartás technikáit, az adóztatás eredményeit és nehézségeit. Az apátság szerencsésen fennmaradt gazdag levéltára nemcsak a török kori Tolna, hanem általában a magyar egyházi intézményrendszer hódoltsági jelenlétének is fontos dokumentuma, így a forrásokat a szerző az okmánytárban teszi közzé.