A beszélő ló

Malamud elbeszéléseinek alapélménye a nagyvárosi zsidóság furcsa tragikomikus létezésmódja. E mostani kötetének novellái is kivétel nélkül ebben a milliőben játszódnak, a keret a mai Amerika valamelyik (többnyire meg nem nevezett) városa, a figurák értelmiségiek vagy hivatalnokok. Az elbeszélések többsége Malamud kedvelt mintáját variálja: két szélsőségesen ellentétes embertípus kényszerű egymásrautaltságának, egymás mellett élésének szeretet-gyűlöletének katarzisát. Így kerül össze Az ezüst koroná-ban egy felvilágosult biológiatanár egy misztikus (és alkalmasint szélhámos) rabbival, A Rembrandt-sapkában a XX.század egyik legszebb művésznovellájában egy absztrakt szobrász egy konzervatív művészettörténésszel. Az én gyilkos fiam-ban apa a fiával. Más novellák a korábbi Malamudot idézik vissza, Maupassant modern örökösét, száraz előadásmódjával, tragikomikus árnyalataival, tárgyilagos csattanóival. A címadó írásban a valóságutánzó elbeszélés ugyanolyan észrevétlenül emelkedik a parabola egyetemes világába, ahogy A mesterember -ben és A lakók utolsó fejezeteiben annak idejében tapasztalhattuk.