A beteg elme

A könyv megírására három ok adott ösztönzést. Elsőként az az óriási és egyre növekvő népszerűség, amely ma az elmeosztályokkal, elmebetegekkel foglalkozó irodalmi alkotásokat körülveszi. Jelezve, hogy ez a téma napjainkban divatos, közérdekű lett, úgymond "napirenden van". E művek sorából kiragadjuk Ken Kesey történetét (Száll a kakukk fészkére) és többször is idézni fogjuk, mint rendkívül hatásos, ragyogó művészi érzékkel komponált művet, mely mély hatással van minden olvasóra, vagy a belőle készült film nézőire. Ez a hatás ugyanakkor komoly aggályokat is ébreszt. Ken Kesey éles társadalomkritikáját a mai amerikai élet mindenkivel szemben érvényesülő konformizmusa, egyéni kezdeményezést meg nem tűrő erőszakos, kötelező merevsége ellen egy igen labilis, egy a középkori sötétségből még alig kibontakozott, sérülékeny közegbe - egy elmeosztály világába - ágyazta be. Az elmeosztályokról pedig a köztudatban máig zavaros, előítéletekkel terhes - ráadásul tökéletesen hamis! - képek élnek, melyeket minden igyekezetünk ellenére még alig-alig sikerült eloszlatni - és egy ilyen vagy hasonló látványosság összes eddigi eredményünket a közfelfogás korszerűbbé tételében órák alatt semmivé változtatja. Ez a mű sokakban keltette fel vagy hozta vissza azt a még különben sem teljesen leküzdött tévhitet, hogy a mai társadalomban az elmeosztály szerepe a "fegyelmezetlen" vagy egyszerűen "másképp" viselkedő emberek erőszakos rákényszerítése a rendes, "szabályos" magatartásra - ha nem megy szép szóval, hát elektrosokkal, és ha még ez sem sikerül, akkor olyan agyműtéttel, mely után bárgyú és tehetetlen idiótává lesz az egyén. Nehéz volna pontosan megtudni, hány emberben alakult ki ez a meggyőződés, ráadásul úgy, hogy a látottakat értelemszerűen itthoni viszonyainkra is vonatkoztatták. Könnyű lenne most azt mondani, hogy a film nem más, mint az "antipszichiátria" harcos mozgalmának megtestesítője - igen ám, de hányan tudják ma Magyarországon, mi is az az antipszichiátria?