A budai vártól a gyepűig 1941-1945

táncsics kiadó  | 1965  | vászon  |  760 oldal

Libri Antikvárium
A könyv 1941. június 22-vel kezdődik, azzal a nappal, amikor a német imperializmus megtámadta a Szovjetuniót, - az utolsó oldalak Hitler és vele együtt Szálasi bukását írják le. A magyar történelem e szakaszáról sok írott és nyomtatott forrás maradt fenn, bár a második világháború folyamán nem csekély mennyiségű történeti forrás semmisült meg, részben hadicselekmények következtében, részben mert egyes érdekeltek igyekeztek eltüntetni tevékenységük áruló dokumentumait. Mégis: a budai Sándor-palotában tartott minisztertanácsok jegyzőkönyvei, Horthy kormányzó kabinetirodájának iratai, Werth, Szombathelyi, Vörös vezérkari főnökök feljegyzései, a külügyminisztérium politikai osztályának okmányai - a külképviseletekhez intézett rendeletek, utasítások, a Budapesten működő követekkel folytatott tárgyalások jegyzetei, a berlini, vatikáni, a moszkvai, a berni magyar követ jelentései -, a berlini külügyminisztérium, a német véderő főparancsnokság naplói, a magyar Országgyűlés naplói és nem utolsósorban az egykorú sajtó bőséges forrást jelentenek e korszak kutatója, történetének írója és olvasója számára.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó táncsics kiadó
Kiadás éve1965
Oldalak száma:760
Súly800 gr
ISBN2399978744329
ÁrukódSL#2109783364
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét