A budapesti Pázmány Egyetem sorskérdései

A Pázmány Péter-tudományegyetem 300 éven át volt a nemzet szellemi és erkölcsi életének egyik leghatalmasabb és legbiztosabb, ellentétes áramlatokkal dacoló erőforrása. Ennek a nemzeti hivatottságnak a büszke tudata benne élt nemcsak az egyetem alapítóiban és tanári karában, hanem az egész nemzettestet is áthatotta, aminek szép bizonysága, hogy Békés vármegye az országgyűléshez intézett 1794-i feliratában az egyetemet a nemzet szent letéteményének (sacrum nationis depositum) nevezte. Ugyanennek a nemzetegészet átható értéktudatnak a jele, hogy az egyetem áthelyezésének a kérdésével kapcsolatban úgyszólván az ország összes vármegyéi fölemelték szavukat. A megindult viták és tárgyalások fényes tanúságot tesznek róla, hogy a budapesti egyetem nem hivatalszobákban született, hanem a nemzetegész lelkében fogant. Ősi egyetemünk fejlődése fölött századokon át szüntelen ott virrasztott a fejedelmi pártfogók bőkezűsége és megértő figyelme, akik nagyon jól tudták és nem egyszer hangsúlyozták, hogy az egyetem munkásságának az eredményessége a tudományos fölszerelés teljessége mellett első sorban a tanárok kiválóságától függ s akik újra meg újra komoly intő szóval ajánlották az egyetemet az országgyűlés rendeinek s az egész nemzetnek lelkiismeretes gondozásában