A csend szava - Válogatás műveiből

szent istván társulat  | 1983  | cérnafűzött, keménytáblás  |  471 oldal

Libri Antikvárium
Saját képekkel - Ismertető: Thomas Merton (1915-1968) kalandokban bővelkedő huszonhét év után kopogtat be az amerikai Kentucky állambeli Getszemánia trappista monostorba. Jó tízéves teljes hallgatás után elöljárói kifejezett kívánságára veszi újból kezébe a tollat, aminek a belépéskor végleges búcsút akart mondani. Összeállítja önéletrajzát, naplóírásba fog (ugyancsak parancsra). Később - hogy e néma közösségben hangot adjon benti és a világban élő testvérei iránti szeretetének - egy-egy kötetnyi írásban megosztja velük a monasztikus béke és a szemlélődő imaélet rejtett kincseit. Igaz, a kolostor szigorú fizikai korlátokat emel, de a szerzetes szíve lassanként az egész világ felé kitárul. Magány és világméretű közösség, egymásért viselt felelősség: ezek a jelen válogatás főbb műveinek alapgondolatai. Merton, rendi nevén Louis testvér az írásaival együtt kezét is nyújtja Olvasójának, hogy a rá annyira jellemző spontán közvetlenséggel, vagány merészséggel és sziporkázó humorral őt is bevezesse az Istennel megélt benső béke és öröm világába. A kötetben közölt írások jó két évtizedet ölelnek át. Az Ázsiai útinapló már a beteljesedést sejteti, azt a pillanatot, amikor Merton, elveszítve fizikai és szellemi korlátait, szembenézhetett a személyes Szeretettel.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 490 Ft

A termék megvásárlásával

849 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve1983
Oldalak száma:471
Súly449 gr
ISBN2399955489328
ÁrukódSL#2111351486
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 490 Ft

A termék megvásárlásával

849 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Irány az iskola!Irány az iskola!