A csodaszarvas nyomában

tinta könyvkiadó  | 2002  | cérnafűzött, keménytáblás  |  1005 oldal

Libri Antikvárium
"Örömmel teszek eleget Kiss Gábor felkérésének, hogy az angol nyelvű magyar költészeti antológiának szerkesszem meg a magyar párját. Létezik egy nyelvészeti körökben jól ismert szabály, mely szerint a kivándorló csoportok jobban megőrzik egy adott nyelv régiségeit, mint az otthon maradottak. Magyar és angol nyelvű irodalmi tevékenységem ismeretében, talán ez a tény ösztönözhette Kiss Gábort, amikor egy amerikai magyarhoz fordult a számtalan hazai kiválóság helyett. Az emigrációs életforma a magyar versekre való állandó emlékezést, a versek magunkban való mondogatását, valamint magát az írást így egyféle nyelvmegtartó erővé tette sokunkban, akik nyugaton lettünk magyar írókká, költőkké.(...) Jelen kötetünk egyik fő célja annak a klasszikus magyar vershagyománynak a felidézése, mely költészetünket fejlődésében mutatja be a kezdetektől. Elsősorban a lezárt életművek előtt tisztelgünk a Szent István-i millenium alkalmából. Az élő klasszikusok közül azok előtt hajtunk fejet. akiknek életműve ugyan még befejezetlen, de túlnyomó része már irodalmi kánonunk szerves része, s mint ilyen legalábbis részben befejezettnek tekinthető. Kötetünk ezér ttankönyvnek is beillik. Másik fő célunk egy helyütt elérhetővé tenni azt a magyar versanyagot, amelyet csodálatra méltó műfordítás-kötetében Szabó Lőrinc "örök barátainknak" nevezett, kétkötetes munkáját a világlírára alkalmazván. A jelen esetben "örök barátunk" az olyan magyarul írott vers, amely a kórházi betegágyon eszünkbe jutva megvigasztal, és enyhülést vagy reményt ad a felépülésre, vagy az olyan, amely az ezeréves magyar történelem valamely jelentős eseményére emlékeztet. Esetleg első szerelmünket juttatja eszünkbe vagy a mindenki életében fel-felmerülő Isten-élményt, még akkor is, ha az illető ateista és az "Istenem" felkiáltás csak nagy veszedelem pillanatában hagyja el az ajkát." Makkai Ádám előszavából
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó tinta könyvkiadó
Kiadás éve2002
Oldalak száma:1005
Súly4000 gr
ISBN2399959904032
ÁrukódSL#2111633058
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény