A csodaszarvas nyomában A LEGSZEBB EZER VERS KÖLTÉSZETÜNK NYOLC ÉVSZÁZADÁBÓL

tinta könyvkiadó  | 2002  | műbőr  |  1005 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Örömmel teszek eleget Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgatója megtisztelő felkérésének, hogy az először 1996-ban megjelent angol nyelvű magyar költészeti antológiának szerkesszem meg a magyar párját. Nagy felelősséget érzek ezért a magamra vállalt munkáért, hiszen 1956 óta Amerikában élek, kenyeremet angolul keresem mint általános nyelvész. Létezik egy nyelvészeti körökben jól ismert szabály, mely szerint a kivándorló csoportok jobban megőrzik egy adott nyelv régiségeit, mint az otthon maradottak. (Ez történt az Amerikába került angolokkal a XVII. és a XVIII. században.) Magyar és angol nyelvű irodalmi tevékenységem ismeretében, talán ez a tény ösztönözhette Kiss Gábort, amikor egy amerikai magyarhoz fordult a kézenfekvő számtalan hazai kiválóság helyett. Az emigrációs életforma a magyar versekre való állandó emlékezést, a versek magunkban való mondogatását, valamint magát az írást így egyféle nyelvmegtartó erővé tette sokunkban, akik nyugaton lettünk magyar írókká, költőkké. Ilyen méretű vállalkozást egy személy magában nem tudhat elvégezni. Ezúton szeretném kinyilvánítani köszönetemet Szennay Ilona költőnőnek (aki magánszemélyi mivoltában mint dr. Spannraft Marcellina maga is ismert nyelvész kolléga és szerkesztő) az életrajzok jó részének elkészítéséért, valamint a válogatás szempontjainak hazai szemmel történő egyengetéséért. Több mint hétszáz év alatt nagyon sok vers született magyar nyelven, ezért alig van nehezebb feladat, mint kiválogatni azokat, melyekről mély meggyőződéssel hisszük és érezzük, hogy mindenkit el kellene érniük vagy mint egykor ismert és elfeledett útitársakat, vagy mint némi késéssel felfedezendő millenniumi kulturális örökséget. Volt olyan korszak a magyar nevelés történetében - e sorok írója maga is átélte a XX. század negyvenes és ötvenes éveiben amikor a betéve megtanult versek (az úgynevezett ,,memoriterek", melyektől a modern fiatalság annyira iszonyodik), többet nyomtak a latban, mint bármilyen sportsiker vagy egyéb teljesítmény. Betéve tudni a Toldi pár tucat strófáját egyáltalán nem volt rendkívüli teljesítmény. Az én generációm házi feladataihoz szervesen hozzátartozott számos vers megtanulása, és a felelésnek szerves része volt a megtanult vers felmondása. Nem tudni legalább tíz Petőfi-verset kívülről, vagy Aranytól a Walesi bárdokat vagy a Szondi két apródját egyféle értelmiségi bukásnak, az illető diák szellemi renyheségének számított, és azt a következtetést vonta maga után, hogy ,,az illető nem való gimnáziumba". Természetesen a vershez való viszonyunk annak is függvénye, hogy valaki mennyire ,,humán érdeklődésű". Az ötödik általánostól az érettségiig minden osztály, amelybe valaha jártam, a ,,matektehetségek" és az ,,irodalom-történelem tehetségek" kettősségére oszlott, egynéhány jeles kivétellel. A ,,reál" és ,,humán" tagozatokra osztott középiskolai rendszer ugyanakkor megkövetelte a humán szakosoktól a fizika és a matematika alapelveinek ismeretét, mint ahogy a reál szakosoknak is meg kellett tanulniok egy idegen nyelvet. Manapság a tizenéves komputer-programozó tehetségek, internetbajnokok és magánvállalkozók világában egyre kevesebb az olyan érettségiző vagy egyetemista diák, aki kedvesének egy-egy Ady-verssel, egy-egy Kosztolányi-strófával vagy Weöres Sándor lírájával udvarol. Ugyanakkor az államosított és központilag ellenőrzött kiadók megszűntével elszaporodtak a magánkiadók, és ha valaki a versírás iránt érdeklődők csoportjához tartozik, mi sem gátolja meg abban, hogy maga is elkezdjen írni, sőt írásait ki is adhatja. Ha megnézzük a manapság Magyarországon megjelenő versek túlnyomó többségét, azt tapasztaljuk, hogy ha nem is tűnt el teljesen, de erősen megcsappant a rímes és a metrikus verselés iránti igény, és igencsak elszaporodott a ,,szabad versnek" nevezett asszociáció-ömlenyek sokasága. Tévedés ne essék szólván: a ,,modern vers" is megmozgathatja érzéseinket, ha írója igazi tehetség. Vissza TARTALOM Előszó 5 Arany János: Rege a csodaszarvasról 8 NÉPDALOK, BALLADÁK Köszöntők 13 Pünkösdölő 13 Elindultam szép hazámból 16 Hej, halászok, halászok 16 Megrakják a tüzet 17 Felszántom a császár udvarát 17 Káka tövén költ a ruca 17 Csillagok, csillagok 17 Kőmíves Kelemenné 18 Budai Ilona 20 Császárné pávája 21 Egy asszonynak kilenc fia 22 Virágének 24 Lányom, lányom, gyöngyvirágom, kerti majoránna! 24 Egyszer egy királyfi 25 Gyere, babám, a kert mellé 26 Kádár Kata 26 A szép szegfűvirág 28 A szép rózsavirág 28 KÖZÉPKORI KÖLTÉSZET Ómagyar Mária-siralom 31 Ó kegyes Szűz Mária 32 Ének Szent László királyról 33 Alexandriai Szent Katalin legendájából 34 Siralomének a tatárdúlta Magyarországról 35 Emlékdal Mátyás király halálára 39 Janus Pannonius: 40 Költeményeinek tolvajára 40 Pál pápáról 40 Pál pápáról 41 Önmagáról 41 Névváltoztatásáról 41 Súlyos és kellemetlen kérdés 41 Egy dunántúli mandulafáról 42 Egy madárról, mely fejét veszítve is rohant még 42 A hajótörött Frandushoz 43 Mars Istenhez békességért 43 Búcsú Váradtól 43 XVI-XVII. SZÁZAD ÉS A REFORMÁCIÓ Vásárhelyi András: 47 Ének Szűz Máriáról 47 Batizi András: 49 Az halálról való emlékeztetés 49 Apáti Ferenc: 50 Feddőének 50 Erdősi Sylvester János: 51 Az magyar nípnek 51 Tinódi Lantos Sebestyén: 52 Szondi eleste Drégel várában 52 Zsigmond király és császárnak krónikája 53 Hadnagyoknak tanúság 55 Egri históriának summája 56 Szkhárosi Horváth András: 58 Kétféle hitről: a Krisztusbéli és a pápai foltos hitről 58 Bornemisza Péter: 65 Cantio optima 65 Budai Parmenius István: 66 A Temzéhez 66 Hajóraszállás 66 Nyéki Vörös Mátyás: 68 A pokolról 68 Siralom az halandóságról 69 Balassi Bálint: 73 Borivóknak való 73 Egy katonaének 74 Bánja, hogy hajnalban kell az szerelmesétől elmenni 75 Kit egy szép leány nevével szerzett.. 76 Hogy Juliára talála, így köszöne néki 76 Júliát hasonlítja az szerelemhez 77 Videns Juliam (Óh, nagy kerek kék ég...) 78 Bécsi Zsuzsánnáról, s Anna-Máriáról szerzette 80 Kit egy citerás lengyel leányról szerzett 80 Amatorum Carmen de virgine Margaréta 81 Valedicit patriae (Óh, én édes hazám...) 83 Egy könyörgés 84 Kiben örül, hogy megszabadult az szerelemtől 85 Kiben bűne bocsánatáért könyörgett 86 Fulviáról 87 Ex psalmo 42 88 Rimay János: 90 Hatalmaskodók ellen 90 Az anyaszentegyház tagjainak háborgatói ellen 92 Egy katona éneke 93 Kiben kesereg a magyar nemzetnek romlásán s fogyásán 94 Sztárai Mihály: 95 XV. zsoltár 95 Kecskeméti Vég Mihály 96 LV. zsoltár 96 Sárközi Máté 98 Ének a katonákról 98 Szenci Molnár Albert: 99 XXIII. zsoltár 99 XLII. zsoltár 100 XC. zsoltár 101 Zrínyi Miklós: 105 Az idő szárnyon jár 105 Szigeti Zríni Miklós 106 Elégia 106 [I.] Idilium 108 Szigeti veszedelem (részletek) 116 Gyöngyösi István: 129 Murányi Venus (részletek) 129 Porából megéledett Phoenix (részletek) 131 Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága (részletek) 135 Koháry István: 137 A mindenható atyához 137 Petrőczy Kata Szidónia: 139 Vale 139 Az Párkák fonala 139 Ó, lelkünk világossága 140 Sebes árvizeknek 141 Ráday Pál: 142 Az isteni félelemről 142 Losontzi István: 144 Az Úr énnékem hűséges 144 NEVTELEN KURUC ÉS HAZAFIAS VERSEK A XVIII. SZÁZADBÓL Katonadal 147 Siralmas ének az szömörei harcrul 147 Csínom Palkó, Csínom Jankó 151 Rákóczi Ferenc bús éneke 153 Gyürky Ádám gyászverse 153 Rákóczi-nóta Megjártam a hadak útját 155 Zöld erdő harmatát 155 Őszi harmat után 156 Ne higgy magyar 156 A boldog Szűz Máriához 157 Szent István királyhoz 158 A MAGYAR FELVILÁGOSODÁS KÖLTÉSZETE Faludi Ferenc: 161 Tavasz 161 Forgandó szerencse 162 Nincsen neve 162 Orczy Lőrinc: 163 Szerelem és bor 163 Gvadányi József: 164 Egy falusi nótáriusnak budai utazása (Ötödik rész) 164 Baróti Szabó Dávid: 167 Egy ledőlt diófához 167 A holdhoz 168 Barcsay Ábrahám: 169 A kávéra 169 A poétákhoz 169 A télnek közelgetése 170 Gondolatok a békéről 171 Bessenyei György: 172 A Tiszának reggeli gyönyörűsége 172 Bessenyei György magához 174 Az irigy elmér ül 175 A lélekrül 177 Keresztesi József 185 Uram, bűneink soksága 185 Virág Benedek: 186 Múzsámhoz 186 Gyászkalapos 186 Bátorítás 187 Az örömhez 187 Lantomhoz 187 Soterion Custosomnak 188 A kalitkába zárt madárról 188 Vitézeinkhez 189 A magyarok kijöveteléről 189 Ányos Pál: 190 Virág Benedeknek 190 Az isteni gondviselés 191 Egy boldogtalannak panaszai a halavány holdnál 194 Kalapos király (részlet) 195 Verseghy Ferenc: 196 Klárikához 196 Örzsike 197 Ének szent István király jobbjáról.. 198 Kazinczy Ferenc: 199 Vajda-Hunyad 199 írói érdem 199 A sajka 200 Epigrammai morál 200 Az epigramma 200 Nehéz és könnyű 200 A nagy titok 201 A mi nyelvünk 201 Szokott és szokatlan 201 A neo- és palaeologus 201 Férfilélek 201 Pálóczi Horváth Ádám: 202 A gyanúba esett szerelmes 202 Magyar tánc 203 Batsányi János: 204 Biztatás 204 A franciaországi változásokra 204 A látó 205 A rab és a madár (részlet) 205 Gyötrődés 207 A magyar író 207 Szentjóbi Szabó László: 208 A mai világ 208 A sírhalom 208 Az együgyű paraszt 209 Dayka Gábor: 210 A virtus becse 210 Kesergés 210 Titkos bú 211 Az esztendő első napján 211 Esdeklés a Szerelmes után 211 Fazekas Mihály: 212 Lúdas Matyi (Harmadik levonás)... 212 Nyári esti dal 215 A korán jött esőhöz 215 A tavaszhoz 216 Hortobágyi dal 216 Kisfaludy Sándor: 217 A kesergő szerelem (részletek) 217 7. dal 217 75. dal 217 76. dal 217 172. dal 217 A boldog szerelem (részletek) 218 16. dal 218 87. dal 218 164. dal 218 174. dal 218 Középszerűség 218 Csokonai Vitéz Mihály: 221 Egy rózsához 221 A rózsabimbóhoz 222 A boldogság 222 Az esküvés 222 A Reményhez 223 Tartózkodó kérelem 223 Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz 224 Szegény Zsuzsi, a táborozáskor 225 Konstancinápoly 225 Magyar! Hajnal hasad! 228 Jövendőlés az első oskoláról a Somogyban 229 Egy fiatal házosúlandónak habozása 229 Az emberiség s a szeretet 230 Az estve 231 A Magánossághoz 233 Lillához 234 Még egyszer Lillához 234 A tihanyi ekhóhoz 235 Tüdőgyúladásomról 236 Berzsenyi Dániel: 239 Fohászkodás 239 A magyarokhoz (Romlásnak indult...) 240 Napoleonhoz 240 A magyarokhoz (Forr a világ...) 241 A táncok 241 A felkölt nemességhez 242 Báró Wesselényi Miklós képe 242 A tizennyolcadik század 243 A megelégedés 243 Magányosság 244 Osztályrészem 244 A közelítő tél 245 A jámborság és a középszer 245 Horác 246 Életfilozófia 246 Magyarország 247 Levéltöredék barátnémhoz 248 Az ifjúsághoz 248 Kisfaludy Károly 249 Rákosi szántó a török alatt 249 Mohács 250 Az álmatlan király 252 Kölcsey Ferenc 255 Szép Lenka 255 Bordal 256 Hymnus 257 Áldozat 257 Vanitatum vanitas 258 Zrínyi dala 259 Szondi 259 Kölcsey 260 Balassa 260 Huszt 260 Esti dal 261 Emléklapra 261 Rebellis vers 261 Holdhoz 262 Zrínyi második éneke 262 Szép Erdély 262 Katona József 263 Rege 263 A MAGYAR ROMANTIKA KÖLTÉSZETE Vörösmarty Mihály: 269 Zalán futása (részlet) 269 Utóhang Cserhalomhoz 270 A búvár Kund 271 Puszta csárda 272 Sziget 272 A puszta sír 272 Magyarország címere 272 Széplak (részlet) 273 Csongor és Tünde (részlet) (Az Éj monológja) 273 Szép Ilonka 274 Szózat 276 A magyartalan hölgyhöz 276 Pest, Martius 13.1838 277 A Guttenberg-albumba 277 Késő vágy 277 Liszt Ferenchez 278 Vashámor 279 Petike 279 Fóti dal 280 A természet örök könyvét 281 A merengőhöz 282 Laurához 283 Ábránd 283 Keserű pohár 284 Az élő szobor 285 Emléksorok Fáy Andrásnak 285 Gondolatok a könyvtárban 286 Miss Pardoe emlékkönyvébe 287 Nem fáradsz-e 287 Deák Ferenc 287 Az emberek 288 Kölcsey 288 Országháza 289 Szabad sajtó 289 Egy főúr sírkövére 289 Setét eszmék borítják 290 Előszó 290 A vén cigány 291 Czuczor Gergely: 292 A falusi kis leány Pesten 292 Mohács 293 Bajza József: 294 Sóhajtás 294 Őszi dal 294 Jóslat 295 Garay János: 296 Az obsitos (részlet) 296 Mátyás király Gömörben 299 Petőfi Sándor: 303 Hazámban 303 Jövendölés 304 Távolból 304 Szeget szeggel 305 Befordultam a konyhára 306 A virágnak megtiltani nem lehet 306 Füstbement terv 307 Fürdik a holdvilág az ég tengerében 307 Egy estém otthon 308 Megy a juhász a szamáron 308 István öcsémhez 309 Az Alföld 310 Ez a világ amilyen nagy 310 A tintásüveg 311 Csokonai 312 A természet vadvirága 313 Alku 313 Fa leszek, ha 313 A jó öreg kocsmáros 314 A négyökrös szekér 315 A magyar nemes 316 Az őrült 316 A bánat? Egy nagy óceán 318 Hová lesz a kacaj 318 Hány csepp van az óceánban 318 Nem sülyed az emberiség 319 Fönséges éj! 319 Ki fogja vajon megfejteni 319 Szeretője-e vajon 319 Mint felhők a nyári égen 320 Sors, nyiss nekem tért 320 Dalaim 321 A nép 322 Véres napokról álmodom 322 Reszket a bokor, mert 323 Szabadság, szerelem! 323 Egy gondolat bánt engemet 324 A XIX. század költői 324 Arany Jánoshoz 326 Magyar vagyok 327 A Tisza 328 A nép nevében 329 Arany Lacinak 330 Falu végén kurta kocsma 332 Beszél a fákkal a bús őszi szél 333 Szeptember végén 334 Minek nevezzelek? 334 Okatootáia 336 A puszta, télen 337 Anyám tyúkja 339 Nemzeti dal 339 Föltámadott a tenger 340 Szülőföldemen 341 Élet vagy halál! 342 Itt van az ősz itt van újra 343 Akasszátok föl a királyokat! 344 Európa csendes, újra csendes 345 Pacsírtaszót halok megint 346 Szörnyű idő 347 Tompa Mihály: 348 A gólyához 348 Őszi képek 349 Pusztán 350 Őszi tájnak 351 A madár, fiaihoz 351 Forr a világ 352 Utolsó verseim 353 Arany János: 359 Toldi (Előhang) 359 A rab gólya 360 Válasz Petőfinek 361 A tudós macskája 362 Nemzetőr-dal 363 A rablelkek 363 Koldus-ének 364 Letészem a lantot 365 Fiamnak 366 Ősszel 367 Családi kör 368 Kertben 370 Hiú sóvárgás 372 Ágnes asszony 373 V. László 375 Szent László 376 Bor vitéz 378 Zách Klára 378 Szibinyáni Jank 380 Mátyás anyja 381 Rozgonyiné 382 Szondi két apródja 384 A walesi bárdok 386 A fülemile 388 Szülőhelyem 389 Csaba királyfi (Előhang) 390 Magányban 391 Vojtina ars poétikája 393 Epilógus 396 A lepke 397 Vásárban 397 Kozmopolita költészet 398 A tölgyek alatt 399 Tengeri hántás 400 Híd-avatás 401 Vörös Rébék 402 Tetemre hívás 403 Madách Imre: 407 Költő barátomhoz 407 Dalforrás 409 Lélekerő 409 Lévay József 410 Babiloni vizeknél 410 Gyulai Pál: 411 Hadnagy uram 411 Szüreten 411 Párbaj előtt 412 Horatius olvasásakor 413 Éji látogatás 414 A budai rózsahegyen 414 Vajda János: 417 Sirámok 417 A virrasztók 417 Luzitán dal 418 A vaáli erdőben 420 Húsz év múlva 420 Őszi tájék 421 Az üstökös 422 Credo 422 Nádas tavon 423 Sodorna 424 Elmúlt idő 425 Harminc év után 426 KLASSZIKUS-MODERN KÖLTÉSZET Kiss József: 429 Krisztus 429 Tüzek 430 Rab asszony 431 Hová? 432 Madonna 433 Ó, mért oly későn 433 Fogytán a rím 433 Arany László: 434 A délibábok hőse (részlet) 434 Elfrida 436 Reviczky Gyula: 440 Imakönyvem 440 Arany Jánosnak 441 Schopenhauer olvasása közben 442 Pán halála 443 Számlálgatom 446 Rózsák 446 Ady Endre: 449 Góg és Magóg fia vagyok én 449 Egy ócska konflisban 449 A vár fehér asszonya 450 Héja-nász az avaron 450 A Hortobágy poétája 450 A Tisza-parton 450 Új Vizeken járok 451 Lelkek a pányván 451 A magyar Ugaron 451 Harc a Nagyúrral 452 Jó Csönd-herceg előtt 452 Júdás és Jézus 453 Az ős Kaján 453 Párisban járt az ősz 454 Egy jövő költő 455 Fölszállott a páva 455 A Halál rokona 456 Mátyás bolond diákja 456 Vér és arany 456 Szent Margit legendája 457 A magyar Messiások 457 A fekete zongora 457 Az úr Illésként elviszi mend 458 Dózsa György unokája 458 A Sion-hegy alatt 458 Magyar jakobinus dala 459 ,,Ádám, hol vagy?" 460 Krisztus-kereszt az erdőn 460 Az Úr érkezése 460 Imádság háború után 461 Sem utódja, sem boldog őse 461 Kétféle velszi bárdok 461 Emlékezés egy nyár-éjszakára 462 Az eltévedt lovas 462 Őrizem a szemed 463 Nézz, Drágám, kincseimre 463 Az utolsó hajók 464 Üdvözlet a győzőnek 464 Kaffka Margit: 467 Leánykérés 467 Csend 467 Áriák 468 Hajnali ritmusok 470 Litánia 472 Babits Mihály: 475 In Horatium 475 A lírikus epilógja 476 Messze... messze 476 Zrínyi Velencében 47! Fekete ország 477 Az örök folyosó 478 Hegeso sírja 478 Mozgófénykép 479 Arany Jánoshoz 480 Esti kérdés 480 A danaidák 482 Levél Tomiból 483 Cigánydal 484 Húsvét előtt 485 Zsoltár gyermekhangra 486 Zsoltár férfihangra 487 Csonka Magyarország 488 Petőfi koszorúi 489 Cigány a siralomházban 490 Mint a kutya silány házában 491 Síremlék 492 Psychoanalysis christiana 492 Egyfajta kultúra 494 Politika 495 Jónás imája 496 Juhász Gyula: 499 Shakespeare estéje 499 Milyen volt 500 Magyar táj, magyar ecsettel 500 Falusi éjszaka 501 Isten háta mögött 501 Magyar nyár 1918 502 Szeged 502 A szent szarvas 503 A ,,győzteseknek" 503 A vén cigánynak 503 A tápai Krisztus 504 Ének Körösi Csornáról 504 Magyar tél 505 Lord Byronhoz 505 Anna örök 506 Fák 506 Szép Ernő: 507 Imádság 507 Felhő 508 Gyóni Géza: 509 Csak egy éjszakára 509 Magyar bárd sorsa 510 Kosztolányi Dezső: 513 Üllői úti fák 513 A szegény kisgyermek panaszai 514 Mint aki a sínek közé esett 514 A doktor bácsi 514 Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok 515 Mostan színes tintákról álmodom 515 Anyuska régi képe 516 Én öngyilkos leszek 516 A rút varangyot véresen megöltük 517 A sötét párka 518 Mélyek a kutak 518 Ének Virág Benedekről 519 Akarsz-e játszani? 520 Magyar költők sikolya Európa költőihez 1919-ben 521 A bús férfi panaszai 521 Beírtak engem mindenféle Könyvbe 521 Ó én szeretem a bús pesti népet. 521 Hattyú kutyám 522 Kalauz 523 Európa 524 Három szatíra 525 Ilona 529 Esti Kornél éneke 530 Marcus Aurelius 532 Halotti beszéd 533 Tóth Árpád: 537 Meddő órán 537 A fa 537 Hajnali szerenád 538 Non piú leggevano 538 Rímes, furcsa játék 539 Elégia egy rekettyebokorhoz 540 Gesztenyefa-pagoda 541 Az árnyból szőtt lélek 542 Két régi költő 543 Láng 544 Az órainga 544 Körúti hajnal 545 Esti sugárkoszorú 545 Lélektől lélekig 546 Kaszáscsillag 547 Új tavaszig vagy halálig 548 A hidon 548 Sóhajféle 549 Takarodó 549 Karinthy Frigyes 550 Méné, tekel 550 Pitypang 551 ,,Struggle for life" 553 Üzenet a palackban 553 Áprily Lajos: 555 Kolozsvári éjjel 555 Antigoné 556 Éjjeli zene, I 556 Az irisórai szarvas 557 A győztes 558 Március 558 Nostalgia 558 Tavasz a házsongárdi temetőben 559 Fegyverszünet 560 A kor falára 560 Kérés az öregséghez 561 Útravaló 561 Ábel és a rengeteg 562 Kassák Lajos: 565 Érthetetlen kép 565 Költészetem 565 A gyár 567 Veled vagyok 569 A diktátor 569 Füst Milán: 570 Szellemek utcája 570 Öregség 571 Önarckép 572 ,,Ha csontjaimat meg kelletik adni" 573 A Mississippi 573 Egy magános lovas 574 Levél a rémületről 575 Őszi sötétség 576 A szőlőműves 577 Sík Sándor: 578 Nyárvégi reggel 578 Várnai Zseni: 579 Katonafiamnak! 579 Reményik Sándor: 580 Isten 580 Imádság 580 Eredj, ha tudsz! 581 Az ige 583 Himnusz a csúcsokon 583 Vagy-vagy 584 Magunkba le 584 Bartalis János: 586 De különben csend van 586 Isten kezében 588 Mécs László 590 Az ismeretlen katona sírjánál 590 Aranyos kicsikém! 591 Imádság a nagy Lunatikusért 593 Ki érti ezt? 593 Ezer szarvas balladája 594 Erdélyi József: 595 A szarvasokká vált fiúk 595 Meggyfa 596 Fekete-Körös 597 Sinka István: 601 Megáll az orsó 601 Anyám balladát táncol 602 Emlékek Sártallóról 603 Ringassátok el, csillagok 608 Csak a nap lobog ott 609 Mikes Margit: 610 Ki vagyok én? 610 Keserédes ízek 610 Egy kutya sír 611 A Prospect parkban 611 Fodor József: 613 A paradicsomok és a kert 613 Falevelek siratója 614 Esős nyár 615 Semmi se késő! 615 Sárközi György: 617 A szeretet himnusza 617 Jaj annak, aki egyedül marad 618 Higgy a csodában! 619 Esőcseppek 619 Palasovszky Ödön: 620 A fürdőző Zsuzsanna 620 Lapiáda, opus 3. 622 A lézersugár megcsúfoltatása 624 Márai Sándor: 625 Halotti beszéd 625 Szabó Lőrinc: 629 Szénásszekér 629 Materializmus 630 Hajnali rigók 631 Az egy álmai 632 Körúti éjszaka 633 Semmiért egészen 634 Lóci óriás lesz 635 Dsuang Dszi álma 636 Különbéke 637 A nyugodt csoda 638 Síppal, hegedűvel 638 Tutajon 639 Babits 639 Pillanat 640 Felejteni? 640 Berda József: 641 Óda 641 Száguldj, szabadság! 642 Illyés Gyula: 645 Egy barackfára 645 Haza, a magasban 646 Nem volt elég 647 Iszonyat 648 Bélyegesek 648 Menedék 649 A reformáció genfi emlékműve előtt 650 Bartók 654 Egy mondat a zsarnokságról 657 A korosztály behajózása 659 Óda a törvényhozóhoz 660 Koszorú 663 Keresztury Dezső: 665 Halk lépéssel 665 Egy neogentry ifjúnak 666 Delta 667 A gyötrődőnek a világ 667 Bársonyszékben 668 József Attila: 671 Éhség 671 Igaz ember 672 Aki szegény, az a legszegényebb 672 Tiszta szívvel 672 Áldalak búval, vigalommal 673 Tedd a kezed 673 Hosszú az Úristen 673 Ringató 674 Medáliák 674 Harmatocska 675 Tiszazug 676 Betlehemi királyok 676 Bánat 677 A hetedik 677 A város peremén 678 Elégia 679 Óda 680 Reménytelenül 681 Eszmélet 682 Mama 683 Altató 684 Emberek 684 Emberiség 685 Kései sirató 685 A Dunánál 687 Kész a leltár 688 Thomas Mann üdvözlése 688 Ars poetica 689 Flóra 690 Születésnapomra 690 Hazám 691 Tamkó Sirató Károly: 693 A némák városa 693 Március 693 Papírember 694 Anitra meghalunk 695 Hollós Korvin Lajos: 696 Óda 696 Hazám vagy végre 697 Cs. Szabó László: 698 Az a kutya 698 Öreg költő 698 Szemlér Ferenc 699 Vihar előtt 699 Eső 699 Légy mint a levegő! 700 Kárpáti erdő 700 Dsida Jenő: 701 Mi lesz ebből? 701 Szerenád Ilonkának 702 Nagycsütörtök 704 A költő feltámadása 704 Vallomás 705 A sötétség verse 706 Psalmus Hungaricus 706 Szabédi László: 713 Az alkotó szegénység 713 Halál-házasító 714 Külön kerék 714 Válassz 715 Hajnal Anna: 716 Csontjaim alkotójához 716 Túlvilág 717 Az elhagyott angyal 717 Ciklonok 718 Április a régi parkban 720 Jankovich Ferenc: 721 Egy cselédház udvarán 721 Szántód partjainál 722 Vihar Béla: 723 I Egy katona megy a hóban 723 Radnóti Miklós: 733 Arckép 733 Járkálj csak, halálraítélt! 733 II faut laisser 734 Csütörtök 734 Hasonlatok 735 Negyedik ecloga 735 Páris 737 Nem tudhatom 738 Töredék 739 Hetedik ecloga 740 Levél a hitveshez 741 Gyökér 742 Á la recherche 743 Nyolcadik ecloga 744 Erőltetett menet 746 Razglednicák 746 Képes Géza: 748 A világ végén 748 Ködöt s álmot 749 Csak víz kell 749 Csillagképek 750 Károlyi Amy: 751 Magna mater 751 Edények 751 Idő és hely 752 Vas István: 755 Az érti őt 755 Santa Maria Antiqua 756 Romanus sum 757 A láthatatlan elem 757 A süketnéma kislány 757 Rapszódia a hűségről 759 Coventry székesegyház 762 Armageddon 762 Ávilai Teréz intelmeiből 763 Beethoven öregkora 764 A Forum Romanumon 765 Egy rajzra 765 Az idő metszeteiben 766 Oroszlán 766 Faludy György: 767 Ballada a múlt idők dámáiról 767 A haláltánc-ballada 768 Négysoros vers, melyet Villon halálítélete szélére írt 770 Michelangelo utolsó imája 770 Óda a magyar nyelvhez 771 III. szonett 773 Óda Sztálin hetvenedik születésnapjára 774 Zsuzsának - a tömlöcből 775 Nagy Imre: 777 Nagy Imre szelleméhez 779 XII. szonett 780 XXXVII. szonett 780 1956, Te csillag 781 Tanuld meg ezt a versemet 783 Kálnoky László: 784 De profundis 784 Hamlet elkallódott monológja 785 Rónay György: 788 Babits a betegágyon 788 Nászutasok 789 A hajós hazatérése 790 Nyárdél 790 Weöres Sándor: 793 Rongyszőnyeg 793 (Ha vihar jő a magasból) 793 (Őszi éjjel) 793 (Mikor anyából földbe tettek) 794 Magyar etűdök 794 (Fut, robog a kicsi kocsi) 794 (Harap utca három alatt) 794 (Gyöngy az idő, vándoroljunk) 794 (Tűzben fa parazsa volnék) 794 (Egyszer volt egy nagy csoda) 795 (Sárkány paripán vágtattam) 795 Első szimfónia 795 Örök pillanat 795 A halálról 796 Egy másik világ 796 Meghalni 796 XX. századi freskó 797 A fogak tornáca 797 Hetedik szimfónia 799 Ars Poetica 806 Grádicsok éneke III 807 Majomország 807 Merülő Saturnus 808 Öröklét 808 Jékely Zoltán: 809 Új évezred felé 809 Csontjaimhoz 810 Enyeden ősz van 810 A marosszentimrei templomban 811 Vasvári Pál nyomában 811 Csillagtoronyban 812 Chaplin-óda 814 Futballisták 815 Sárkány ölés 815 Határ Győző: 817 Mértan 817 Zebulon 818 Két ballada 819 Magpie Lane 820 Postagalamb 820 Váram és istápom 822 írói baloldal 822 Nemzeti dal 823 Krónikás ének 1990-ből 824 Költészetközpontúság 826 Új Deukalión 827 Jóisten 827 Világlíra 828 Ars Moriendi 828 Az éjszaka szarvasa 829 Toldalagi Pál: 830 Álmos angyalok 830 Végítélet ablaka 831 Menhelyen 831 Anya és gyermeke 832 Hívó szó 832 Benjámin László: 833 Test, lélek, halál 833 Legyetek éberek 833 Elesettek 834 Egy író-miniszterre 834 Tűz Tamás: 835 Miért viszi el 835 Ma is áldom 835 Áldozat 836 Kígyó 836 Fehér kastély 836 Utánam jössz 837 Végső órán 837 Csorba Győző: 838 Csata 838 Istenről, öregedőben 839 Devecseri Gábor: 840 A Lágymányosi-utca és a Bicskei-utca sarkán 840 Ha elmész 840 Tóth Eszter: 841 Megújulás 841 A sokaságban, Kodály ravatalánál. 841 Jobbágy Károly: 842 ,,Concerto" 842 Hónapok... élet 843 Fáy Ferenc: 844 A kommunista 844 Hajnali lesen 845 Hontalanság ars poétikája 845 Az írást egyszer megtalálják 846 Levél 846 Árnyékodra írj 847 Magamsirató 847 Szívroham 848 Pilinszky János: 850 Halak a hálóban 850 Francia fogoly 851 Apokrif 852 Ravensbrücki passió 853 Harmadnapon 853 A szerelem sivataga 854 Agónia christiana 854 Introitusz 854 KZ-oratórium 855 Kőfal és ünnepély 860 Halálod és halálom 860 Bűn és bűnhődés 860 A többi kegyelem 861 Hommage á Isaac Newton 861 Auschwitz 861 Depresszió 861 Különbség 862 Kapcsolat 862 Fátyol 862 Életfogytiglan 862 Nemes Nagy Ágnes: 863 Kettős világban 863 Tavasz felé 864 A szabadsághoz 864 Mesterségemhez 865 Eszmélet 865 Jég 866 Balaton 867 Paradicsomkert 868 Fák 873 Vihar 873 Között 874 Védd meg 875 Lázár 875 A lovak és az angyalok 876 Széndioxid 877 Amerikai állomás 878 Ekhnáton éjszakája 879 Solymos Ida: 880 Dal 880 Tamási Lajos: 881 Piros a vér a pesti utcán 881 Kormos István: 882 Katlan 882 Kereszttel hátuk szőrén 883 Egy kihantolt sírra 883 Nagy László: 887 Csodafiu-szarvas 887 A fekete fiúk 888 Ki viszi át a szerelmet 888 A város címere 889 Vérugató tündér 891 Himnusz minden időben 892 Csontváry 893 Bartók 894 Szöcskék a harangon 894 Versben bujdosó 895 Kannás Alajos: 896 A holtaknak 896 Kezdet 896 Első romok 897 Tiéd a gyár 897 A feltámadt falu 898 Lábnyomok a hóban 898 Tankönyv a tűzbe 898 ENSZ 899 Nem Szuez 899 Új Bach-huszárok 899 A bálvány 900 Lyukas zászló 900 A maradók 900 A tanítványok 901 ...Az élőknek 901 Tornai József: 902 Szent István szarkofágja 902 A misztérium 903 A hal 903 A néma, óriás Isten-fa 904 Indián a hold-csöndességét kéri 904 Az utolsó perc 905 Miféle költő? 906 ,,A föl-földobott kő" 906 A merengőhöz 906 Szécsi Margit: 908 Úgy néztem 908 Szerelem 908 Arany koronafürt 909 Új Heraldika 909 Venni, járni benne 910 Alkonyat 911 A nagy hadi-uton 911 Freskó a Szolgafalra 912 A veszélyek ősfotója 913 Juhász Ferenc: 914 Álmából fölsír a csecsemő 914 Ibolyaszemű 915 A szivárványszínű cethal 915 A halottak éposza 917 A csönd virága 923 Ady Endre utolsó fényképe 923 Emberszabású álmaink 924 A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából 925 Üzenet a Varangy-királynak 933 Csokits János 935 Veteres migrate coloni 935 Székely János: 936 Galilei 936 Féltelek 937 Sztriptíz 937 Garai Gábor: 938 Orfeusz halála 938 Lehúnyt szemekkel 939 Ahogy metszed a szőlőt 940 Bakucz József: 941 Nagy számok törvénye 941 Ikon 942 Négy szonett 942 Kányádi Sándor: 943 In Memóriám Sz. L 943 Rege 943 Függőleges lovak 944 Fától fáig 945 Kodály 946 Hunyadi 946 Vannak vidékek 946 Halottak napja Bécsben 947 Sörény és koponya 956 Örmény sírkövek 957 Éjfél utáni nyelv 957 Elmaradt találkozás Pilinszky Jánossal 958 Mese az írógépről 958 Valaki jár a fák hegyén 959 Páskándi Géza: 960 Lovastérkép 960 Önarckép - most 961 Egy jog-szerző polgár panasza a pórhoz 962 Hervay Gizella: 964 Mosónők 964 Mennyei felvonulás 965 Fordított 966 Utolsó levél Szilágyi Domokosnak 966 Thinsz Géza: 967 Erkölcsös Trisztán 967 Elrejthetném valahol 967 És felmutatod tested 968 Készéi István 969 Madarak a szélben 969 Hangyák vére 969 Roham 969 Siklós István: 970 erdők lőporszaga dülöng a levegőben: erdély 970 a látóhatárba néhány tárgy ütközik 971 ülsz kifordított tenyérrel 971 Szilágyi Domokos 972 Mestrovic: Jób 972 Szegénylegények 973 Kérvény 975 Sorok egy tébolyda falára 976 Bartók Amerikában 977 Baka István: 982 Circus Maximus 982 Siralomház 982 Vezeklés 983 A századvég költőihez 984 Akkor is ott is 985 Gecsemáné 985 Halottak napja 986 Zsoltár 986 Üzenet Új-Huligániából 987 József Attila: A csodaszarvas 988 A kötet költői 989
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 500 Ft

A termék megvásárlásával

250 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó tinta könyvkiadó
Kiadás éve2002
Oldalak száma:1005
Súly1500 gr
ISBN2310008095969
ÁrukódSL#2111559367
Kötésműbőr

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 500 Ft

A termék megvásárlásával

250 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény