A fametszet (A sokszorosított grafika története I.)

ELŐSZÓ A fametszés és történetének első évszázada A Szépművészeti Múzeum a sokszorosított grafikai eljárások történetét feldolgozó tárlatsorozatot indít: a kiállításokon áttekintést adunk a fametszés, a rézmetszés, a rézkarcolás, a hidegtű, a mezzotinto, az aquatinta, a litográfia, valamint a 20. századi grafikai technikák fejlődéséről a múzeum gyűjteményében őrzött legszebb művek alapján. A késő-középkori Európa nagy vívmánya, a sokszorosított grafika megjelenésében és elterjedésében fontos szerepe volt a papír nagy mennyiségű előállításának a legkorábban Itáliában, majd a 14. század közepétől Franciaországban, néhány évtizeddel később pedig német városokban is létesült papírmalmokban. A nyomtatott vagy préselt másolatok készítésének technikáját már évszázadokkal korábban ismerték, de a középkori vallásosság nyomán alakult ki az igény a vallásos eszmék széles tömegekhez való eljuttatására. A több ezer példányban nyomtatott vallásos témájú fametszetek, majd az ugyancsak nagy példányszámú rézmetszetek elsősorban ezt a célt szolgálták. A legkorábbi, többnyire színezett nyomatok némelyikét búcsújáró helyeken osztották a bűnbocsánat alkalmával, más vallásos lapokat a hívek szerencsétlenségek, betegségek, például a pestis elleni oltalomként mint amulettet viselték a ruhájukba varrva vagy imakönyvbe téve. A vallásos áhítat jegyében Krisztus, Mária és a szentek képeit a falra, ajtóra, szekrénybe vagy ládákba ragasztották. E kultikus képek a szegényebbek számára a festményeket, szobrokat helyettesítették. A 15. század közepén megjelentek az újévi jókívánságokat közvetítő lapok, később a fametszettel illusztrált röpiratok, amelyek vallási és politikai eszméket terjesztettek. A legkorábbi, többnyire nem magas művészi színvonalú ábrázolásokat kézművesek metszették, és csak a század végén, Dürer generációja fedezte fel a sokszorosított grafikai technikákban rejlő sajátos művészi lehetőségeket. A tárlatsorozat első rendezvénye az Európában alkalmazott legkorábbi grafikai technikát, a fametszést mutatja be a 15. századi kezdetektől az 1970-es évekig. A legtöbb kiállított lap a fametszet virágkorából, aló. századból származik; a következő két évszázadot, amikor e technika jelentéktelenné vált, csupán kevés mű képviseli. A tárlaton kirajzolódik a fametszés 19. századi újjáéledése, amely a 20. században újabb remekművek születéséhez vezetett. A fametszés magasnyomású eljárás, amelynek során a művész tollal, grafittal vagy ecsettel egy csiszolt fadúcra rajzol, majd a rajzolt vonalakat meghagyva kések segítségével kivájja a többi felületet. Ha a kompozíciót a művész nem közvetlenül a dúcra vázolja fel, átmásolhatja a papírról úgy is, hogy bekeni például szénnel vagy krétával a papír hátoldalát, és a vonalakat átnyomja a fa felületére.