A felsőbbrendű én

szukits könyvkiadó  | 2000  | papír / puha kötés  |  307 oldal

Libri Antikvárium
A magyar olvasóközönség körében is nagy sikert aratott két könyve: az India Titka és Egyiptom titkai után Paul Bruntom, az immár világhírű szerző "A felsőbbrendű én" című új könyvében megmutatja híveinek az utat a lelkükben való elmerülés: a koncentráció és kontempláció felé. Szembeállítja a tisztán materiális gondolkodást és az ebből folyó eszméket és eszményeket az önmagunkban való elmélyedéssel, a lélekvizsgálattal és tudatunknak az isteni gondolat uralma alá helyezésével, ami szerinte az egyedüli lehetőség ahhoz, hogy az ember derűs nyugalomhoz és már ezen a Földön is valódi boldogsághoz jusson. Brutton híveinek százezrei vágyva várták ezt a könyvet és amikor a magyar kiadás kitűnő fordításban megjelenik, a kiadó szolgálatot vél tenni az angol szerző magyar híveinek. Brutton szerint az okkult gondolat, vagyis saját lelkünkön keresztül az ismeretlen, de bennünket kormányzó valódi énünk megismerése az az út, amelyen szerző olvasóit vezetni óhajtja. Bizonyára rengeteg sokan áhítva várják azt az ujjmutatást, amely a ma szörnyű reménytelenségével szemben az isteni derű, a megnyugvás, a lelki felemelkedettség és az égi boldogság eszményeivel telíti meg lelkünket, illetve azt a megfoghatatlan valamit, amit Brunton a "Felsőbbrendű én"-nek, más szóval, "Lélekfeletti"-nek nevez. Ehhez gyakorlati útmutatással is szolgál. Nincs olyan vallása a Földnek, amelynek hívői ne követhetnék a Brunton kijelölte ösvényt: utat a Béke, utat a megnyugvás, utat a Boldogság felé...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szukits könyvkiadó
Kiadás éve2000
Oldalak száma:307
Súly200 gr
ISBN2399968878560
ÁrukódSL#2111488922
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét