A gonosz és a fekete hercegnő (díszkiadás)

Leslie L. Lawrence írásai mindig valami igaz történeten alapszanak. Ez is követi a hagyományait. Ebben a könyvében az erdélyi Vladimir Tepes gróf a főszereplő, akit manapság Erdély vámpírjaként tartanak számon. Ő volt talán az egyik legvérszomjasabb nemes, aki csak élt. Az író mindig a főszereplők sorában van. Regényei elején nagyon körülményesen írja le a környezetet, ahol játszódni fog a történet. Most sincs ez másképp. Egy borús, zivataros este egy kiskocsmában beszélget Leslie L. Lawrence egy helyi lakossal. Megtudja, hogy útja egy temetőn keresztül vezet, és aki egyszer felment a hegy tetején lévő kastélyba, az sohasem tért vissza. Az egész történet alapja az, hogy pár embert meghívnak egy kastélyba, ami persze Erdélyben található, hogy átadjanak nekik egy díjat. Ám csakhamar azt veszik észre, hogy bezárták őket. A borzalmak elkezdődnek. Kijutni lehetetlen. Rémületükben elkezdenek gondolkodni azon, hogy miért is kerültek oda. Ám szép lassan kezdenek eltűnni, és mikor megtalálják őket már halottak és egytől egyig szörnyű és kegyetlen halállal haltak. Miközben fogyatkoznak, szép lassan kezd az is körvonalazódni, hogy mi is lehet az indíték, miért is kerültek pont ők oda. Az elején már kellően fokozott a hangulat. A táj és az időjárás leírása. A karakterek bemutatása bőven elég. Megtudunk mindent, ami a történethez kell. A folyamatos eltűnések, a kísérteties környezet és a hangulat mind-mind nem hagyja, hogy figyelmünk enyhüljön. Egész az utolsó oldalakig csak találgathatunk, hogy vajon hol is lehet a rejtélyes meghívójuk. S mikor kiderül, mindenki a homlokára csap, hogy mindenkire gondolt, csak pont rá nem. Ha valaki szereti a kissé félelmetes és viszonylag hosszú - körülbelül 300 oldal terjedelmű - regényeket, azok máris keressenek fel egy könyvesboltot és vegyék meg, mert megéri. Én, mint e cikk írója, eddig négyszer olvastam ki. Van benne valami, ami nem hagyja, hogy csak úgy letegyem. Készült folytatása is, a Fekete hercegnő visszatér, ami méltán nevezhető folytatásnak. Leslie L. Lawrence írásait azért szeretem, mert olyan mintha chipset rágcsálnék. Sose tudom letenni, míg a végére nem érek.