A harmadik forrás-nemzedék viszonyhálózatai

A tanulmánykötet témája a hetvenes-nyolcvanas évek erdélyi-magyar irodalmának megújulása, a harmadik Forrás-nemzedék irodalomtörténeti fordulatképző szerepének tisztázása. A kötet hátterét képező kutatás távlati célja az volt, hogy az 1970-es évek magyar kísérleti irodalmának az erdélyi ágát a korábbi összegzésekhez képest hangsúlyosabban, az összmagyar irodalom hasonló törekvéseivel (Új Symposion, Magyar Műhely, régi Mozgó Világ stb.) együtt lehessen tárgyalni a magyar irodalomtörténeti feldolgozásokban. A kísérleti műfajok, az önreflexív építkezés egyre nagyobb szerepet játszanak ebben az időszakban, a performatív és összművészeti jelleg felerősödik, és ez a neoavantgárdhoz közelíti a nemzedéki teljesítmények jelentős részét. Megfigyelhető ugyanakkor az abszurd irodalom hatása, különösen a prózában és dialógusokban, illetve az utalásos jelleg és a populáris szféra felé történő reflexív közeledés, ami már a posztmodern bizonyos formáit előlegezi meg. A kötet olyan szerzők munkáit tárgyalja, mint Szőcs Géza, Markó Béla, Balla Zsófia, Bogdán László, Mózes Attila, Adonyi Nagy Mária, Cselényi Béla, Palotás Dezső, Egyed Péter, Ágoston Vilmos, Zudor János.