A hegy balladája

Szemlélődésem első idejében ha valaki azt mondta, "szegényember", mindig a Szántai bácsira gondoltam. Ő volt nekem a szegényember. Cafatokban lógó inge, elnyűtt, borostás ábrázata, berepedezett sarka, újságpapírba csavart száraz tök vagy akáclevélből készült cigarettája mindig előttem állt. Hát ilyen a szegényember? - gondolkoztam, és nagyon szaladhatnékom támadt. Menekültem az életből, apám és népes rokonságom életéből, s bárhol jártam, a Szántai bácsi arca volt előttem. Lázasan csillogó szeme, hajlott háta szinte rámparancsolt: menekülj! Gyenge voltam a mezei munkára, mert iskoláskoromban sem táplálkoztam kiegészítően. Hosszú teleken keresztül csak a sültkrumpli, bab, kukorica, pattogatva vagy főzve nagy fazékban, vagy legjobb esetben krumplispogácsa jutott. Ha egyik elfogyott, jött a másik, de jó falatot ritkán ettem.