A kaftános fejedelem

Thököly Imre életregénye "1961. augusztusában vetődtem el a töresvári szorosba, amelynek sziklakapuján hajdan beözönlött a kurucok serege Erdélybe. Megcsodáltam a nagy sziklatömbön ülő, épségben maradt szép várat, melyet Thököly Imre nem engedett leromboltatni, s álltam a zernyesti síkon, ott, ahol 1690. augusztus 25-én holtan esett el Teleki Mihály, a nagy vetélytárs, Erdélyország kancellárja. Az úton - melyen a győzelem után Brassó polgárai jöttek köszönteni az új fejedelmet - gondoltam először arra: meg kellene írni Thököly Imre sorsát, úgy, amint a krónikák lapjairól elénk lép, s ahogy maga-magát diáriumában leírta. Szenvedélyesen utazó, sehol meg nem pihenő ember lévén, ettől kezdve egy éven át útjaimat Thököly irányította. Jártam pártadíszes várában, napokra bevettem magam Árvába, ahol gyermekéveit töltötte. Likava romjai között idéztem alakját, ahová Árvából menekült, s honnan Transsylvániába futott, elmentem Rózsahegyre, el az eperjesi kollégiumba, Kassára, Zólyomba, Beszterbányára, s megint csak Erdélybe: Kővárra és Somkútra. Minden város, vár, szikla és síkság az Ő alakját idézte. Próbáltam megérteni a kaftános fejedelem tetteit. Lelkesedtem sikereiért, és vele búsultam a váradi megpróbáltatásban. Kétszer koronázták királlyá, egyszer mint kollégiumi teátristát Eperjesen, s egyszer a törökök Fülek vára alatt. Mégis csak a fejedelmi címre tartott igényt. Kaftános fejedelemnek csúfolták kortársai, de tisztelte és félt tőle Bécs és Erdélyország, nagyra becsülte a porta, kedvezett neki a Napkirály, s hívei voltak lengyel földön is. Legyen ez a könyv is adalék a nagy hadvezér arcképéhez. Aki kíváncsi életére, lapozzon bele, s keltse életre a kaftános fejedelmet."