A kékszakállú herceg vára (Helikon)

ELŐSZÓ BARTÓK BÉLA 1881. MÁRCIUS 25-ÉN SZÜLETETT NAGYSZENTMIKLÓSON. Rendkívüli zenei tehetsége már kisgyermekkorában megmutatkozott; kilenc évesen apró darabokat komponált. Érettségi után, 1899-től a budapesti Zeneakadémián Koessler János zeneszerzés, valamint a Liszt-tanítvány Thomán István zongora szakos növendékeként folytatta tanulmányait. Dohnányi Ernő (1877-1960) és Kodály Zoltán (1882-1967) mellett, Bartók hamarosan a századelőn kibontakozó ifjú hazai zeneszerző-nemzedék legjelesebb képviselője lett. Alkotói hírnevét az 1904-ben bemutatott Kossuth című szimfonikus költeményével alapozta meg. Az ezt követő években döntő hatást gyakorolt stílusára a magyar parasztság zenéjének megismerése. A rendszeres népdalgyűjtést 1906-ban kezdte el. Kodállyal közös érdeklődésük első zeneszerzői eredménye, az ugyanebben az évben kiadott Magyar Népdalok húsz darabja volt (tíz Bánók, tíz Kodály feldolgozása). Bartók és Kodály alkotásainak, a magyar zenetörténet szempontjából is kiemelkedő fontosságú nyelvi megújulása szinte egybeesett a hazai költészet - elsősorban Ady Endre nevével fémjelzett - gyökeres megújhodásával ezekben a pezsgő szellemiségű években. Bartók, zeneszerzői tevékenységével összefüggő folklorisztikus érdeklődése kezdettől fogva széles körű volt: szlovák, román, ukrán, délszláv dallamok lejegyzése mellett gyűjtött algériai arab (1913), végül török (1936) népzenét is. Alkotói vezéreszméjének gondolatisága, amelyet 1931-ben így fogalmazott meg: ,,a népek testvérré-válásának eszméje, a testvérré-válásé minden háborúság és minden viszály ellenére" áthatja zenéjét; legfőképpen nagyszabású ,,néptáncfinálé" tételeit, amelyek egy-egy terjedelmes hangszeres kompozíciót zárnak le (Táncszvit - 1923, Divertimento - 1939, Concerto -1943 stb.). Viszonyát a kortársak zenéjéhez ugyanilyen nyitottság jellemzi; a századfordulót követően Richárd Strauss, később Debussy, majd Schönberg, az 1926-os esztendővel bekövetkezett nagy stílusváltáskor Stravinsky neobarokk szövésmódja, motorikussága, pár évvel később Albán Berg kompozíciói tesznek döntő hatást művészetére - hogy csak a legfontosabbak közül emeljünk ki néhányat. Már a Busoni elismerését kiváltó, zongorára írott 14 bagatell (1908) modernsége, majd különösen a tízes évek kompozícióinak számos újszerű vonása (Allegro barbaro, II. vonósnégyes, A csodálatos mandarin című pantomim stb.), a kortárs európai zene legegyénibb kísérletezői közé avatja Bartókot. A húszas évektől kezdve tevékenységét egyre növekvő nemzetközi hírnév és elismertség övezi, amit a külföldi utak, fellépések nagy száma is jelez. Alkotói szempontból kiemelkedő az említett 1926-os esztendő, ekkor az I. zongoraverseny mellett több jelentős zongoramű (Szonáta, Szabadban-ciklus stb.) keletkezik. Az évtized végének két legfontosabb darabja a III. és IV. vonósnégyes. A harmincas évek nagyszabású kompozícióit a Cantata Profana nyitja meg, majd a többtételes hangszeres formák bartóki megújításának Időszaka lesz ez az évtized (II. zongoraverseny, V. vonósnégyes. Zent húros hangszerekre, ütőkre és celestára, Szonáta két zongorára és ütőkre, Hegedűverseny, Divertimento, VI. vonósnégyes). Pedagógiai vonatkozású műveinek több jelentős sorozata is ugyanekkor lát napvilágot (44 duó két hegedűre. Gyermek-és nőikarok, valamint a Mikrokozmosz darabjainak legnagyobb része). 1940 októberében Bartók Magyarországot elhagyva az Egyesült Államokba hajózott, ahol élete hátralévő részét töltötte. Az amerikai években keletkezett a népszerű zenekari Concerto, a Hegedű szólószonáta és a III. zongoraverseny. 1945. szeptember 26-án hunyt el New Yorkban, hamvai hazahozatalára 1988-ban került sor. Bartók, századunk egyik legjelentősebb zeneszerzőjeként, életműve páratlan egyetemességével sajátos módon gazdagította a magyar és összeurópai kultúrát.