A kereszténység enciklopédiája

agapé  | 2011  | kemény kötés  |  126 oldal

Libri Antikvárium
A kereszténység egyike a világ nagy vallásainak. Sőt az is elmondható róla, hogy nem csak a világvallások egyike, hanem a legtöbb követővel rendelkező vallás. Keletkezését egy kis közel-keleti országban élt embernek köszönheti. Alig három év alatt ez az ember körüljárta szülőföldjét, tanított és gyógyított. A végén keresztre szegezve oltották ki az életét. Ezt az embert Jézusnak hívták. Kétezer év elmúltával nevét az egész világon ismerték. Üzenetét először Európában terjesztették, majd tanítása egy egész világra kiterjedő vallássá vált, amelynek minden kontinensen van követője. Manapság már több keresztény él Közép- és Dél-Amerikában, mint Európában. Millió számra élnek keresztény hívők Afrikában, Ázsiában és Észak-Amerikában. A világ lakosságának legalább egyharmada kereszténynek vallja magát. Mégis úgy tűnik, hogy kevés dolog közös a keresztények között. Így például egy oroszországi istentisztelet sok mindenben eltér az afrikaiak istentiszteleti szertartásaitól. A valóság az, hogy az évszázadok folyamán a keresztények húszezer különböző csoportra, illetve felekezetre oszlottak. Ezek a csoportok sokszor vitatkoztak egymással, háborúztak egymás ellen, sőt gyilkolták egymást, mert nem értettek egyet a másik féllel. A különbözőség ellenére a keresztények ugyanabban az egy Istenben hisznek, és valamennyien erre törekszenek, hogy kövessék Jézus Krisztus tanítását és példáját, aki azért jött el, hogy egyfajta világossága legyen a világnak, hogy megmutassa az embereknek, hogyan rendezzék be életüket.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 690 Ft

A termék megvásárlásával

469 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
kissé kopottas borító
Kiadó agapé
Kiadás éve2011
Oldalak száma:126
Súly479 gr
ISBN2399971151605
ÁrukódSL#2110097350
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 690 Ft

A termék megvásárlásával

469 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét