A kőbe zárt kard

"Történészek és az átlagos olvasó előtt szinte már közhellyé silányult az igazságtalan ítélet: sötét középkor. Igazságtalan, állítjuk, hiszen a lovagkor tele van fénnyel, csillogással, ami ma is elkápráztatja szemünket. A csodás fény, amely a Grál serlegéből sugárzik; a Szent Kereszt ragyogása; a misztikus, kőbe zárt kard, az Excalibur villanása, fantasztikus legendák; Arthur király és Kerekasztalának lovagjai, mesés alakok mint Merlin, Parsival, Sir Lancelot, a Tó úrnője; valós hősök Oroszlánszívű Richárdtól a magyar Szent Lászlóig; félelmetes és misztikus lovagvárak, köztük Montsalvat, a szíriai Krak des Chevaliers; a lángoló gótika csodálatos, égbe törő katedrálisai; Trisztán és Izolda halállal is dacoló szerelme, ez lenne a sötét középkor? És ehhez jön a lovagság hősi, idealizált eszméje, a keresztény hit védelme, a gyengék gyámolítása, a hölgyek fenntartás nélküli tisztelete, a hősiesség és bátorság mítosza, amely oly édes-búsan szól a trubadúrok hangszeréből. Ugyanakkor a sárkányokkal, oroszlánokkal, sasokkal díszített cifra címeres pajzs sem takarhatja el a lovagok világának eszménye és a valóság kettősségét. A középkor lovagja dacára a szinte őrjöngésig fajuló hitnek durva, könyörtelen, álnok, pénzsóvár, hitszegő és ármánykodó alak, akinek lételeme a harc, a vérontás. Ez a kettősség talán a templomos lovagrend rendhagyó történetében tükröződik a legjobban. Nos, ha a kedves olvasó hajlandó arra, hogy Arthur királyként megkísérelje kihúzni a kőbe zárt kardot, a legendás Excaliburt, ennek birtokában csodálatos kalandokra indulhat, többek között a Szentföld és Jézus Sírjának felszabadításáért, irtózatos csatákban vehet részt, és végül elnyerheti azt a kegyet, hogy fejet hajthat az egyszerű kis vidéki leányból, Jeanne D Arc-ból szentté nemesült Johanna előtt."