A kolozsvári jezsuita, majd piarista templom kincstára

kriterion kiadó  | 2007  | keménytábla, védőborító  |  106 oldal

Libri Antikvárium
Az első fejezetben rövid áttekintést nyerünk az 1718. és 1724. között felépült templom történetéről. Az épület a kolozsvári szerzetesházak sajátos 18. századi vándorlásának mementója. A jezsuiták korábban a volt óvári domonkos templomot és kolostort használták. Miután a Tordai utcában elkészült új rendházuk és templomuk, régi helyükre a ferencesek költöztek be. A Jézus Társasága azonban csak szűk fél évszázadig örvendhetett az impozáns épületnek, mert XIV. Kelemen 1773-ban feloszlatta az egész rendet. Az elárvult jezsuita intézményt végül, ahogy sok más helyen is, a korszak népszerű tanítói, a piaristák örökölték meg. Sas Péter a továbbiakban kimerítő leírást ad az olvasónak nem csak a bécsi mintákat követő barokk templomépületről - amely sok részletmegoldását tekintve Erdélyben első -, de annak gazdag barokk berendezéséről is, külön hangsúlyt helyezve a főoltár díszére, a Könnyező Szűz kegyképére. (Talán nem közismert, hogy a fokozatosan ötvösremekké átformált festmény ikonként kezdte pályafutását a füzesmikolai ortodox templomban.) A művészettörténész ezután sorra bemutatja a templom legérdekesebb ötvöstárgyait, miseruháit és epitáfiumait, nem csak azokat, amelyeket ma is az intézmény kincstára rejt, de azokat is, amelyek a 19-20. századi ismertetések óta elvesztek, vagy más egyházi gyűjteményekbe kerültek. A kötetet a kincstárban őrzött tárgyak részletes katalógusa zárja, a függelékben pedig az irodalomjegyzék és a szómagyarázat mellett számos színes és fekete-fehér tábla is helyet kapott, hogy a tárgyleírások értelmezését segítse, és hogy a megfáradt vagy pusztán kényelmes olvasó szemeit rajtuk legeltethesse. E gazdagon illusztrált könyv mind képeskönyvként, mind tudományos munkaként megállja a helyét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - karcos borító
Kiadó kriterion kiadó
Kiadás éve2007
Oldalak száma:106
Súly419 gr
ISBN2399999176215
ÁrukódSL#2110103309
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét