A komolyzene anekdotakincse

Régen jelent meg a magyar könyvpiacon ilyen kiadvány. Az eddigiek inkább az előadóművészek felől közelítettek a tárgyhoz, vagy ha zeneszerzőkről szóltak, akkor zömmel az ifjúságot vették célba, ismeretterjesztő szándékkal. Lebrecht könyve először is meglepetés azoknak, akik eddig magyarul megjelent, korántsem derűs végkicsengésű műveit, a Művészek és menedzsereket és a Maestro!-t olvasták. Ez a könyv ugyanis mindenekelőtt remek mulatság. Ugyanakkor alapos kutató és rendszerező munka eredménye, és az egész zenetörténetet felöleli: Arezzói Guidótól (991-1050) Boulezig (sz. 1925) tart a komponisták sora, melyet néhány nagy előadó (többek között Beecham, Caruso, Saljapin, Rosztropovics) színesít. Szerepelnek szép számmal magyarok is. Maga Lebrecht így jellemzi könyvét: "Ez a kötet a komolyzene nagyjainak életéből merít. Olyan történeteket sorol fel, melyeket ők maguk, a barátaik, a szeretteik vagy a hozzájuk kevésbé közel álló kortársak vetettek papírra. Nem pletykálni és nem kukkolni akar. Az a szándéka, hogy - bármily halványan is, de - rávilágítson a nagy zeneművek keletkezési körülményeire. Legyenek humorosak vagy tragikusak, könnyedek vagy mély értelműek, hétköznapiak vagy emelkedettek, magán- vagy közéletiek –-egy a céljuk: emberi arcot adni egy évezred zenéjének." A könyv egyúttal rávilágít az anekdota és általában a mindenkori beszámolók természetére is. Több szem nemcsak többet lát, de olykor egészen mást is, esetleg homlokegyenest az ellenkezőjét. Vagy ne adj isten, nem mondanak igazat az állítólagos szemtanúk. Az egyik például úgy látta, hogy pontosan az történt Berlioz Rekviemjének bemutatóján, amit maga a szerző az emlékirataiban elmesélt, a másik szerint egy szó sem igaz belőle. Egy harmadik (állítása szerint) megkérdezte Berliozt, hogyan írhatott le ekkora valótlanságot, mire a komponista nevetve azt válaszolta: "Túlságosan jó történet volt ahhoz, hogy lemondjak róla." Akárhogy is, tanulságos és szórakoztató gyűjtemény.