A korona és kard országa (Az új évezred honvédelme)

Előszó Tisztelt Olvasó! Aki hivatásának választja a katonaság, a fegyveres erők szolgálatának elkötelezettségét, hite szerint mindig az őt magába fogadott közösség nevében lép fel, annak érdekeit védelmezi vagy juttatja érvényre, annak megtartó hagyományait, teremtett szellemi és anyagi értékeit védi, azok biztonságának megőrzéséért vagy gyarapodásáért küzd önfeláldozó odaadással. Csakhogy az emberiség történelme sosem volt mentes az ellenérdekeltségek, a mohó vágyak, hatalmi aspirációk által vezérelt konfliktusoktól. Amelyeket az egymással szemben álló felek sajnos ritkábban igyekeztek a maguk javára eldönteni a békés tárgyalás érvpárbajával, s gyakrabban bízták azt a fegyverek erejére. Mi, magyarok, századaink során mindig okkal lehettünk büszkék virtusunkra, arra, hogy lelkünk ereje, képességeink készenléte és eszközeink által egy nemes cél és jogos érdek nevében bármikor hadra foghatók vagyunk. S ezért büszkén mondhatjuk el azt is, hogy bár az országalapítás kezdeteitől bátor és harcra kész nemzetként vagyunk ismertek, mégis úgy tarthatnak bennünket számon, hogy valahányszor önként fogtunk fegyvert, azt szinte mindig a haza függetlenségének, az ország védelmének, a társadalmi haladás élvonalába törekvésnek nemes érdekében tettük.