A Lányok Montherlant alteregójának, a szellemes, jóképű, világfájdalmas, cinikusan okos, kíméletlenül önző, tehetséges írónak, Costals-nak és a bájos Solange Dandillotnak a szerelmét beszéli el. Szerelmét? Pontosabban talán - Szerb Antal találó szavával - A nőkön majdnem részvétlenül átgázoló férfikomiszság történetét. Az első két kötetben az alapjában nőgyűlölő, de mohón érzéki világfi hol unottan, hol fel-fellobbanva elegánsan udvarolgat a szép, fiatal Solange-nak, a gyakorlott széptevő fogásaival elcsábítja, s egyik szeretőjének tekinti, semmi többnek - pedig a kis polgár-lány - ahogy illik - meg akarja fogni, hozzá akar menni a divatos íróhoz. A harmadik kötetben, A jó ördögé-ben, Solange szívós állhatatossága, lassú szenvedélye és szenvedése már-már áttöri a védőgátakat, Costals lassan-lassan enged, egy-egy pillanatra föltörnek benne a tiszta érzések, talán szerelem, de még inkább a részvét, elérzékenyül és feleségül akarja venni szerelmesét. (Nem, nem akarja igazán, csak hajlandó meghozni érte ezt az áldozatot.) De mihelyt hosszabb ideig együtt élnek, elemi erővel támad fel benne a menekülési ösztön, a gőgös magányba zárkózó férfi ingerült türelmetlensége. S a negyedik kötet, a Leprások már azt beszéli el, hogyan szabadul ki végleg Solange vonzásából: egy régi szeretője, egy arab kéjnő, akitől kishíján leprát kap, végleg kiégeti belőle a polgári házasság amúgy is halvány szándékát. A regényben Solange mellett még három nő kering Costals körül: egy misztikus hajlamú, rajongó nő, akiben zavarosan kavarog a vallásos lobogás és az érzékiség egy enervált, hisztériás, okos kékharisnya, és az állatian és gátlástalanul buja lány. Montherlant alapjában mind a négy nőtípust, a szerelem e szerinte lehetséges négy formáját elítéli. Regénye mégis több, mint a század elején oly divatos nőgyűlölet kifejezése. Montherlant kitűnő író, s talán szándéka ellenére, éppen ezért Costals-lal sem tud együttérezni az olvasó: önös kíméletlensége, a művészetébe vetett fenntartás nélküli, gátlástalan hite végül éppoly ellenszenves, mint a férfiakat konok megszállottsággal üldöző \kis női csukák.\ Az író igazi erénye nem is tételeiben, hanem érzékletes leírásaiban, láttató erejében, tömör, elegáns előadásmódjában, a helyzetek és az emberi lélek hiteles ábrázolásában van, a villódzó párbeszédekben, a vitriolos gúnyban, a szerelmi és álszerelmi játékok nagyszerű megjelenítésében és az emberi és tárgyi környezet eleven rajzában.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
