A létesülés gyökere

buddhista misszió  | 1987  | papír / puha kötés  |  93 oldal

Libri Antikvárium
A különböző kultúrák gondolkodói már régóta felfigyeltek az érzéki tapasztalásban rejlő belső ellentmondásokra. Volt, akik emiatt a megismerő szerveink megbízhatóságát, mások a külső világ realitását kérdőjelezték meg. Van azonban egy annyira magától értetődőnek látszó tény, amiben szinte senki sem kételkedik, nevezetesen magának az észlelő személynek a realitása. És lám, a Buddha pontosan az önmagában létező alanynak ezt az alapeszméjét választotta ki tanítása céltáblájaként, kimutatva róla, hogy csupán egy olyan előfeltevés, amely tapasztalatilag nem igazolható. A Mulapariyaya Suttában megörökített tanítóbeszédet a Buddha azzal a céllal tartotta, hogy leleplezze ennek az >>énre<< vonatkozó elképzelésnek a működését. Nem valamiféle ártatlan tévképzetről van ugyanis szó: az >>énre<< vonatkozó elképzelésbe kapaszkodnak megragadásra és birtoklásra irányuló ösztöneink, ebben gyökerezik minden kötődésünk és ellenszenvünk, s ezen keresztül összes szenvedésünk is. Ez az a csalétek, amely keresztülvonszol bennünket a létesülés ciklusain, amennyiben minden én-erősítő cselekedetünkkel a samsarai körforgás mérhetetlen szenvedését építjük...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó buddhista misszió
Kiadás éve1987
Oldalak száma:93
Súly300 gr
ISBN2310009563450
ÁrukódSL#2111669238
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rina Kent: Deviant KingRina Kent: Deviant King