A lombard kastély - Lagúnák

A lombard kastély főhőse egy tehetséges fiatal művészettörténész, aki itáliai tanulmányútján nagyarányú képhamisítási bonyodalomba keveredik. Vele akarják "tudományosan hitelesíttetni", hogy a montemaggiói várkastély pincéjében elhelyezett, frissen restaurált képeket Ambrogio de Predis, Leonardo da Vinci kortársa festette a kastély hajdani tulajdonosairól, a Galleraniakról. Érdy Loránd, aki éppen Leonardóval és körével foglalkozik, nem teljesen gyanútlan, mégis majdnem kelepcébe esik. A friss kézjegy, a különböző eredetre valló stíluseltérések nyugtalanítják, de képtelen arra, hogy a kastély új tulajdonosával, a nagyformátumú szélhámossal saját erejéből szakítson, s visszatérjen korábbi munkájához, a fegyelmet és aszkézist igénylő tudományos kutatáshoz. Végül is szigorú és példás emberségű professzora az újságok reklámcikkeiből értesül a gyanús kalandról, s letuazik Olaszországba, hogy tehetséges tanítványát megmentse a tudománynak. A Lagúnák-at az Udvari Asszony regényének is nevezhetnénk, olyan értelemben, ahogyan Castiglione az Udvari Ember kifejezést használta. A XV-XVI. század fordulója már férfierényeket is követel a nőtől, az iménti értelemben vett Udvari Asszonytól: azt, hogy folyamatosan uralkodjék értelmével szenvedélyein, érzelmein és érzékein; azt, hogy legyen benne valami "démoni tárgyilagosság" önmagával és az udvarral vagy az udvarokkal szemben; azt, hogy a test és a lélek szépségei az értelem uralma alatt harmonizáljanak benne. Passuth László ilyesféle nőről írta regényét. Hősnője Cecilia, a ciprusi király törvénytelen lánya, aki Velencében a nagyvilági kurtizán életét éli, s közben - hol titkon, hol nyíltan - bonyolult diplomáciai feladatokat old meg a velencei Signoria megbízásából. Egy darabig úgy látszik: Cecilia értelme szigorú kordában tartja testét, lelkét, érzelmeit, de amikor egyik diplomáciai útján megismerkedik Giorgionéval, a századforduló nagy festőjével, az Udvari Ember erkölcsi és értelmi tartása egyszeriben értelmetlenné válik szemében, üresnek és öncélúnak kezd tetszeni neki az, ami életeleme volt, s megsejt egy új asszonyi eszményt, mely felé vágyódással tekint. A regény más alakokon keresztül vezet rá a mondanivaló lényegére: az az életforma, melyből Cecilia kitörni készül, már bomlóban van, s föltartóztathatatlanul halad a pusztulás felé, jóllehet ez a dekadencia csak két évszázad múlva válik teljesen láthatóvá.