A lőtt lábú madár nyomában

A "barangolás Nyelvünk Nagyfejedelemségében" tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor Sütő András az unokája kezét fogva elindult az anyanyelv ösvényein, hogy vándorútjukon bekalandozzák a szavak múltját, jelenét és jövőjét. "Azt gondoltam - írja most, a tíz év előtti indulásra emlékezve -: örökségünk, törvényes jussunk számbavételével a holnap felé is ablakot nyithatunk. Reményeinkben a holnap azt ígérte, hogy ezeréves szülőföldünk örök hangja közt a sajátosság méltóságának elemi emberi jogával zengi majd életrevalóságát nyelvünk is, az édesnek nevezett anyanyelv. Azt gondoltam, hogy unokák s nagyszülők egymás szeme láttára fogják leélni az életüket. Nem így történt. Reményünk s aggodalmunk is kétfelé szakadt. Az időnek krisztustövisein fennakadva nézelődnek gyermekeink s unokáink után az öregek. Viszi őket a sorsunk egyfelé, s jajong a búcsúzó szívben az emlék másfelé: az elmúltak irányába, ahol még szó szerinti értelme volt az együvé tartozásnak." Ennek a keserű ocsúdásnak a foglalata a könyv második része, a Levelek a fehér toronyból. S ha a barangolás kezdetén a nyelvi eszmélet bölcsőhelye körül járhattunk, most a végveszélybe sodródott nyelvért emel szót a ,,fehér torony" lakója.