A magyar irodalmi műveltség kezdetei - Szent Istvántól Mohácsig

BEVEZETÉS AZ ÍRÁSBELI MŰVELTSÉG ELŐZMÉNYEI IRODALOM nincs írott szövegek nélkül; története a legrégebbről fennmaradt írott szövegek vallomásával kezdődik. Pogánykori magyar szövegekről semmi nyom, semmi emlékezet: ,,pogánykori magyar irodalomról" ennélfogva nem beszélhetünk. Irodalmunk története csak a keresztyénség felvételével, a XI. században kezdődik; azért már ott, mert hiszen a latin nyelvű emlékek is a mieink. Az irodalom a műveltségnek magasabbrendű, írásbelileg közvetítő formái közé tartozik. A műveltség, sőt szövegközvetítésben primitívebb elődje a szóbeli hagyományozás s előzményei is, amennyiben lehetnek ilyenek, abban keresendők. Az irodalom előtti műveltség tényei és formái azonban nehezen deríthetők fel s épen azon elemei vesztek el, melyek az irodalmi műveltség legrokonabb előkészítői voltak: a nemzedékeken át csak emlékezetben őrzött, szóban vagy énekben állandósult s továbbhagyományozott szövegek. Nemhogy egy mondai szerkesztmény, pogány szertartási formula, vagy énekszöveg, de még csak egy mondat sem maradt reánk e homályos időkből. Maga a nyelv azonban, mindezek egykori anyaga s eszköze, változva bár, folytonosan él, és emlékezik az elenyészett múltra. Él a nyelv, e csudálatos hangjelenség, e röpke tünemény, mit múló légrezdület zendít, némít ezrek ajkán s fülében untalan. Por és hamu mind, kik egykoron beszélték: ő él s tud a halottakról; időben, térben millióknak volt alkalmi, résztulajdona: s időben-térben, változva, osztva egy és ugyanaz maradt> kiszolgált minden egyéni gondolatot, érzést és szándékot, de a maga rejtett törvényeivel folyvást lelki közösség megteremtésén munkált s jelképe lett annak.