A magyar nyelv / Magyar nyelvünk tökélyéről

ELŐSZÓ Részlet a könyvből: ...Több, mint száz évvel ezelőtt a szinte emberfölötti nyelvtehetséggel bíró Mezzofanti olasz nyelvész (főpap volt), aki 58 nyelven értett és beszélt, ezek között magyarul is tökéletesen tudott, egyszer így nyilatkozott: "A magyarok úgy látszik még nem tudják, minő kincset bírnak nyelvükben." (Zsirari Miklós: Nyelvünk alkata.) Vajon Mezzofantit e kijelentésre mi indíthatta? Ezt akarom az alábbiakban kifejteni. Előbb azonban lássuk a magyar nyelv ismert történetét és viszontagságait. A kereszténység fölvétele előtti időkből nyelvünkről úgyszólván semmit sem tudtunk, mert az idegen hittérítőknek sikerült minden kereszténység előtti magyar nyelvemléket megsemmisíteni. Annyi pedig bizonyos, hogy a kereszténység elterjedése után alig volt még nyelv, amely oly mostoha helyzetbe került volna, mint a magyar. Jól tudjuk, hogy csak az olasz, a görög, némely germán és a szláv nyelv volt olyan szerencsés, hogy a kereszténység fölvétele után is irodalmi nyelv maradhatott, tehát továbbra is műveltetett, fejlődhetett. Akkoriban egyrészt a latin és az olasz, másrészt az ógörög és az újgörög között alig volt még különbség. A szláv nyelvek sem különböztek egymástól annyira, mint ma, és így az ószláv egyházi nyelv minden nehézség nélkül közös irodalmi nyelvükké lett, egészen a legújabb időkig, amikor már a külön nemzeti nyelvek is irodalmi nyelvekké lettek.