A magyar őstörténet kincsestára

Sikerült mozgásba hozni a felhalmozott adatok tömegét annak érdekében, hogy a magyar őstelepes paraszti nép folyamatos, legalább ötezer éves helyben lakását és magyar nyelvűségét igazolhassam. Az ősiség tényének reménye igen erős érv a további kutatás folytatásához. A föld alatt lappangó történelem tiszta forrásként feltört, életre kelt és megtagadott elődeink megmaradt emlékeit újra vállalva új szempontok alkalmazásával értékelhetjük újra. Néhány kérdésre választ kaptunk, amire korábban nem tudtuk a helyes feleletet. Most már tudjuk, Anonymus honos és bevonuló magyarjai egymásnak örültek végeláthatatlanul sorjázó ünnepléseik alkalmával. Közkinccsé kell legyen az a szellemi hagyaték is, ami a régi korokból még megmaradt. Összegyűjtjük megmaradt regősénekeinket, elolvassuk az agyagtáblákat és a leveleket is a régmúlt időkből. Apránként rájövünk majd arra, hogy mit is jelentenek e sokak által csak régi ócskaságnak tartott dolgok. A kincs beszűrődik a kisiskolások könyveibe, onnan a fejekbe, kiszorítja onnét a szürkeséget, és lassan helyére tesszük hagyományaink eredetét is. Egyetemeink megalapíthatják azokat a katedrákat, ahol méltóan oktathatják a jövő mágusait és kihasználhatják azokat a szellemi kapacitásokat, amelyek e történelem bővebb kifejtését megalapozzák. Végre eljuthatnak Körösi Csoma soha el nem ért céljaihoz, szkíta régészeink bátran kérhetnek ásatási koncessziókat messze keleten, hogy múltunk előkerülő emlékeit mindannyian megcsodálhassuk. Kiássuk mindazt, amit a bevezetőben megemlítettem, hogy még többet tudjunk meg a régiekről. Megkérjük Badiny professzort, adjon régi-új nevet az andronovói kultúra néven ismert hatalmas mahgar sztyeppei országnak, mert emlékei a miénk is. Magyari országokat rajzolunk a távoli múlt térképeire oda, ahol éltek az elődök. Ha elég kitartóak leszünk, bízvást találhatunk még több rokon népet, mint amennyi most szóba került. Kiadhatunk olyan könyveket is, amelyekben már nemcsak olvasni, de nézni való dolgok is lesznek. Mindezeket a dolgokat pedig nem másért, mint a saját magunk és mások gyönyörűségére tesszük meg. Életre hívjuk azt az intézetet is, ahol a régmúlt feltárásán dolgozhatnak kutatóink. Megtanítjuk másoknak is, ha érdeklődnek iránta. Nem dörgöljük soha mások orra alá e kiásott régiségeket sem itthon sem máshol, nem piszkálunk vele bután más, szintén büszke népeket, mert ezek a kincsek nem erre valók. Úgy írunk történelmet, ahogy egy királyi szkítához illik, magunkat nem istenítve, másokat nem gyalázva. Nem akarjuk majd elfoglalni valamelyik dél-tengeri kis szigetet ködös felsőbbrendűségre hivatkozva, mert nincsenek ilyen gondolataink. A történelmet arra fogjuk használni, amire való. Saját megismerésünkre, és a múltra támaszkodva válaszoljuk meg a jövő kérdéseit. Ha ezt tesszük, jó válaszokat kapunk.