A magyar szatíra száz éve

FÜLSZÖVEG A szatirikus, humoros irodalom történetének vizsgálatához a nem szatirikus, nem humoros, de bíráló művek története is hozzátartozik, mert nagyrészt azok a témák, motívumok, jellemek, amelyek a szatíra és a humor tárgyai, előbb vagy egyidőben nem komikus formában is fölbukkannak - éppen a bíráló jellegű alkotásokban. Az is jellemző általában, hogy a szatirikus művek témái nemegyszer tragikus hangvétellel, vagy legalábbis komoly, fájdalmas-dühös bírálat formájában bukkannak elő. Főleg a nagy társadalmi változások idején nő meg a számuk, midőn az egyes társadalmi osztályokból és emberekből addig nem észlelt hibák ütköznek ki, vagy éppen az átalakulás hatására új hibák keletkeznek. A feddés, a moralizálás, a haragvó kritika rendszerint a komikus bírálat megelőzője vagy velejárója az irodalmak történetében. A gúny, az irónia bizonyos típusa a nevettető hatás nélküli kontraszt, a túlzás gyakran kísérő jelensége ezeknek a feddő, moralizáló írásknak, de még hiányzik belőlük a komikum és a komikum fölény.