A magyar zenetörténet kézikönyve

"Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?" Ezzel a kijelentő-kérdő invokációval kezdődik Thomas Mannak, Szabolcsi Bence egyik nagy irodalmi példaképének, történelmi-bibliai regény-tetralógiája. A vállalkozás eszerint - leszállni a múltnak kútjába mélységes mélyét - szinte lehetetlen. "Mert...minél messzebbre hatolunk s tapogatózunk a múlt alviágába, az emberinek, történetének, művelődésének kezdeti alapjai tökéletesen megismerhetetlennek bizonyulnak, s mérőónunk elől, bármily kalandos távolságokba gombolyítjuk alá zsinegét, mindig újra és tovább húzódnak vissza a feneketlenségbe." De hát valóban lehetetlen vállalkozás volna a történeti kutatás, a történelmi vizsgálódások szépirodalmi vagy tudományos feldolgozása? Thomas Mann az invokációt követő négy kötettel válszolta meg ezt a kérdést. Szabolcsi pedig A magyar zene évszázadaiban s A magyar zenetörténet kézikönyvében hozta föl a felszínre a magyar múlt mélységesen mély kútjából századok és évezredek zenei dokumentumait, zenei kincseit, monumentális történelmi körképet alkotva általuk. Amíg tehette: írásos dokumentumok szavára hallgatott. Zenei nyomtatványokat és kéziratokat, emlékezéseket és prózai feljegyzéseket, egykorú történeti leírásokat és vitairatokat fogott vallatóra. Nem kellett megtorpannia ott sem, ahol véget ért az írásbeliség. A népi emlékezet sok mindent megőrzött a magyar zenei múltból, melynek írásos emlékeit olyannyira pusztították a történelem viharai. S megőrzött olyan emlékeket is, melyeket soha nem foglaltak írásba. Megkeresni a dallamot, mögötte az embert s amögött a kört: ez volt Szabolcsi Bence ars poeticája. Feltárni terek és korok nagy összefüggéseit: a népzenéét a műzenével, az újat az ősivel, a keletit a nyugatival: ez volt tudományos módszere. Így születtek, több évtizedes kutatómunka betetőzéseként, A magyar zene évszázadainak tanulmányai, így született a történeti leírást dallamok-zeneművek repertóriumával kiegészítő remeke: A magyar zenetörténet kézikönyve.