A malangi Anna Középső Világ-beli élete + A civilizáció érintései

,,...A helikopterek búgása továbbra is szétkergette a szarvasokat, állandóan keresni kellett őket. Tánya, mint máskor, ma is kiment az erdőbe. Váratlanul megpillantotta a cirbolyaerdőn keresztül kígyózó friss irtássávot - bizonyára télen szállították át a fúrótornyot -, és elgyalogolt a tarvágáshoz. Az egész terület -Tányától jobbra és balra - terítve volt szétszaggatott fadarabokkal. Elképzelni sem tudta szerencsétlen asszony, hogy így le lehet kaszabolni egy erdőt, olybá tűnt, hogy valamiféle hatalmas állkapcsok megragadták és megzabálták a fákat, majd összerágva kiköpdösték azokat. Az irtássáv gyermekkora kék Napocskái felé haladt. Fejében a nagyanyja mesélte legenda szavai visszhangoztak: ,,A fák valamikor emberek voltak..." És most szeme előtt nem a letarolt fák halmai vannak, hanem a széttaposott emberi lények hullái hevernek. Tatjana látva látta, hogy a szülőföldbe gyökerezett, elfutni, kiabálni képtelen hanti anyák százai miként takargatják be kezeikkel védtelen gyermekeiket a néma rémületben. Ő is közöttük van. Teljes erőből szorítja mellére élő fiacskáját, édes fájdalommal érzékeli gyermeke meleg, gyengéd testecskéjét. Látja, amint feléjük közeledik az óriási Vasszörny. Kitátott, csattogó pofája elragadja a kisfiát... A csontocskák jól kivehető recsegése-ropogása hallatán görcsösen vonaglott az asszony teste. Leengedte üres kezét, és levegő után kapkodva leült a földre. Hasában először, de hevesen kezdett dobogni az új élet. Körülötte pedig egyre csak sírtak-ríttak, jajongtak-zokogtak a megnyomorított hanti asszonyok..."