A műalkotás: a létben való gyarapodás

Napjaink esztétikai-művészetelméleti írásainak, vitáinak egyik legszembetűnőbb sajátossága, hogy egy tudományterület keresi újból a legitimitását bennük. Mintha a "Mi az esztétika?" kérdésére keresnék a közel sem magától értetődő választ. Loboczky János könyve három jelentős művészetfilozófiai teljesítményt, illetve megközelítési módot vizsgál: Lukács György heidelbergi és kései esztétikáját, Heidegger és Gadamer hermeneutikai művészetfilozófiáját. A vizsgálódások célja nem az, hogy teljes életműveket állítson párhuzamba, hanem a különböző művek "dialógusba állítása" egymással. E "fiktív párbeszéd" hermeneutikai módszerével kategóriák és problémakörök felmerülését és kidolgozását kritikailag lehet egybevetni az egymástól meglehetősen eltérő gondolati és életpályán mozgó teoretikusoknál is (pl. Gadamer és Lukács). A szerző főként szövegközpontú értelmezéseiben elsősorban azt emeli ki, hogy a műalkotások ontológiai megközelítése az a gondolati "hajszálér", amely bizonyos összefüggéseket teremt a három filozófus esztétikai felfogása között.