A nádszálak együtt hajladoznak

"Vivos voco", vagyis hívom az élőket. Ezeket a szavakat szokták a harangokra vésni. Ez jut eszembe, amikor olvasom Csikós György ifjúsági regényét. Harangzúgás ez az írás azok számára, akik tisztán, boldogan akarnak élni ebben a tisztátalanná vált világban. Tiszta a stílusa, ragyognak gondolatai, mint a fiúk sátra felett kigyulladt csillagok, és oly magasba repítik az embert, mint amilyen magasságban szállnak a sasok... Pedig a mindennap emberét, fiatalját-öregjét szólaltatja meg: a kukoricacsutkával fokhagymás pirítóst sütő Miskákat, Katikat, Lalikat - az "irginaversenyeket" rendező Lacikat, Gergőket; igaz apákat, becsületes férfiakat, a háborúból rokkantként hazatért Vas Ferencet, Juhász bácsit, az asztalost; gyermekeikért minden áldozatra kész édesanyákat, a Karcsik és sánta Bálintok, a Bice Bócák anyját, a diákjaik jellemét építő tanárokat, Deér Bélákat és Takács Tamásokat. A szürke hétköznapok hősei ezek, akik önmaguk felett aratnak diadalt, mint Vas Laci, a beteg, rokkant apa helyett szolgálatba lépő kisfiú.