A nagy pusztán

Amiről ebben a munkámban írok, mind-mind valóság volt valaha. Az Élet írta, produkálta, én csak lemásoltam. Ma már álomvilágnak, mesevilágnak tűnik fel. Pedig nem álmodom, egészen ébren vagyok, és keresem a múlt században itt élő emberek nyomait az Ősborokás évszázadok óta csak szélfúvásoktól igazított homokbuckáin és emberektől alig háborgatott növényvilágában. És keresgélem őket az emlékezések szájhagyományaiban is, holott sírjaikat már réges-régen befújta homokkal a pusztai szél. Keresem nyomaikat múzeumokban és könyvtárakban is, de alig-alig találok valamit a XIX. évszázadbeli Monostor-puszta és Nagybugac-puszta egykori végeláthatatlan legelőinek életéről. Több és gazdagabb emlék róluk az, amit hajdani öregek elbeszéléseiből tudok. És amit a jelen századunk első felében még a saját szememmel láttam itt az elmúlt évszázadok szokásainak, életmódjának, eszközeinek, gondolkodásmódjának maradványaiból. Vissza TARTALOM Előszó 7 Első fejezet 11 Második fejezet 27 Harmadik fejezet 47 Negyedik fejezet 69 Ötödik fejezet 85 Hatodik fejezet 103 Hetedik fejezet 113 Nyolcadik fejezet 123 Kilencedik fejezet 131 Tizedik fejezet 139 Tizenegyedik fejezet 151 Tizenkettedik fejezet 161 Végszó 173 Bibliográfia 175