A nemes székely nemzet képe

Egy emberöltő után jelenik meg ismét az eddigi egyetlen, legteljesebb székely nemzettörténet kötet, mely a szakma szerint kánonikus alapműnek tekinthető. Az új kiadás az eredeti képanyaggal jelenik meg. Előszót írt Barcsa Dániel történész, író. Rugonfalvi Kiss István (Gyimesfelsőlok 1881 - Biharkeresztes, 1957) történész, egyetemi tanár, a Székely Nemzeti Tanács egykori elnöke. 1904-ben jogi doktori oklevelet szerzett, 1906-ban már Győr vármegye főlevéltárosa, 1918-ban pedig a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Két évet szolgált az orosz, majd az olasz fronton az első világháborúban. 1931-32-ben a debreceni egyetem rektora volt. Barcsa Dániel eképpen ír az méltatlanul elfeledett Rugonfalviról és koráról: A szakadék szélén tántorgó országban egyedül csak a székelyek őrizték meg egészséges életösztönüket, magukra maradva is hajlandók voltak életüket áldozni a haza egyben tartásáért. A Debrecenben élő székelyek, s a román megszállók elől hozzájuk csatlakozó menekültek Székely Nemzeti Tanácsot alakítottak. Elnökükké Rugonfalvi Kiss Istvánt választották. Mikor 1918. december elején Marosvásárhelyen összehívták a székely nemzetgyűlést, Kiss István az ő képviseletükben szólalt fel. Nagy hatású beszédében fegyveres ellenállásra biztatott. [...] A második bécsi döntés visszaadta Észak-Erdélyt Magyarországnak. Rugonfalvi Kiss Istvánt nagy örömmel töltötte el a szűkebb haza felszabadulása. Mikor végre ismét beutazhatta Székelyföldet, éles szeme azonnal észrevette a negatívumokat is, a szegénységet, a sokszor csak szavakban megnyilvánuló anyaországi gondoskodást, és a székelyek közé kinevezett magyar tisztviselők fennhéjázását, és esetenkénti visszaéléseit. A kialakult helyzet javítására nyilvánosan követelt autonómiát Székelyföld számára. Elképzeléseivel fölkereste Kállai Miklós miniszterelnököt is, Horthy kérésére pedig egy memorandumban foglalta össze a székelység jövőjére vonatkozó elképzeléseit. Ám a kibontakozást meghiúsította a háború, és az újabb magyar katonai vereség.