A növekedés boldogsága - Elmélkedések Jézus boldogmondásairól

Előszó Részlet a könyvből Nem találkoztam hosszú életem és lelkigondozói szolgálatom alatt olyan emberrel, aki valamilyen lelki görcstől, komplexustól szenvedve boldog lehetett volna. Legkevésbé a kisebbrendűségi érzés áldozata - az még zsugorodott is lélekben, olykor testben is. Be sok halálig és halálba zsugorodó ember él közöttünk! Egyre inkább nyomasztott, foglalkoztatott ez, mert naponként találkoztam vele. Kerestem rá a megoldást, a szent panáceát, a csodagyógyszert. Ugyanakkor a jézusi boldogmondásokat tanulmányoztam, eközben leltem a gyógyulás titkára. Gondolom, nem én bukkantam rá először. Ám mindenkinek mindenre magának kell rátalálnia, hogy az számára életalakító élménnyé lehessen. Életem közepén léptem be igazán az éltető csöndbe és fedeztem fel a bennemaradás misztériumát. Ebben a csöndben kezdtem Jézus boldogmondásait sorról sorra végigelmélkedni. Valahogy úgy, ahogyan szabolcsi nagyanyám a maga hite szerint pergette végig átszellemült arccal, kertje eldugott szögletében - az olvasóját. Egy ilyen elmélyült végiggondolás során döbbentett rá a Lélek, hogy a boldogmondások, nem különálló "gyöngyszemek", amelyeket Máté tetszés szerint "fűzött föl" evangéliumában, hanem sorrendjében fel nem cserélhető, tökéletes egység, amelyben el van rejtve a tanítvánnyá növekedés misztériuma.