A számítógép az ön szolgálatában

kossuth kiadó  | 1975  | vászon  |  317 oldal

Libri Antikvárium
Az 1974-ben elhunyt író utolsó munkáját a számítógép területén és alkalmazásában elért fejlődés sokoldalú bemutatásának szenteli. Ez a kötet különösen "A kibernetika, az információ forradalma" c. két ízben is megjelent munkája folytatásának, kiteljesedésének tekinthető. Természetesen nem ismétli meg az ott ismertetetteket, hanem rájuk építve, azt a hallatlan és viharos fejlődést mutatja meg, amely az ipar, a tudomány, az információkutatás minden területén lezajlott, s aminek eredményeként a számítógépek valóban mindannyiunk szolgálatában állnak, és a jövőben még inkább szolgáink lesznek. Bemutatja, hogy a gépek hogyan zsugorodnak térfogatban, és ezzel párhuzamosan hogyan növekszenek lehetőségeik, működési gyorsaságuk, kapacitásuk. Érdekesen, színesen állítja elénk az egyes szerkezeti részek forradalmi változását, kezdve az elektroncsöves memóriáktól egészen a mágneses buborékkamrákig. Könyvében azonban nem a műszaki bemutatás a főcél, az csak arra szolgál, hogy érzékeljük, mi tette lehetővé, hogy a számítógépek az élet minden területén egyre nagyobb terrénumhoz jussanak, hogy mind változatosabban szolgálják az embereket. Fő feladatának azt tartotta, hogy sorra vegye az alkalmazási területeket, és az ott elért eredményeket sorakoztassa fel. Így megismerkedünk a számítógéppel mint adminisztrátorral, ami képes bonyolult ipari üzemek ügymenetét és raktározási, szállítási gondjait naprakészen tartani, a termelés irányítását üzemi szinttől egészen a szerszámgépek vezérléséig megoldani, de látjuk közgazdásznak, piackutatónak, sőt orvosnak, kórházgondnoknak, iparszervezőnek és zeneszerzőnek, irodalomtörténésznek, stíluselemzőnek, fordítónak, tanítónak, az Indus-völgyi képírások megfejtőjének stb. stb., hogy legalább ízelítzőt adjunk e nem túlságosan vaskos kötet hallatlanul gazdag tartalmából. A számítógép - bizonyítja Csató - igen tehetséges szolgája az embernek, tehát mindannyiunknak, de csak annyira ügyes és "értelmes", amennyire mi, a programozói azok vagyunk. Nemcsak a világfejlődésről ad igen színes, sok-sok részletre kiterjedő képet, hanem minden területen felvázolja a hazai fejlődést is. Így az olvasó képet szerezhet arról, hogy hol tartunk a számítógép-fejlesztésben, és hol tartunk abban a folyamatban, hogy a számítógépeket mindannyiunk szolgálatába állítsuk hazánkban is. Határozottan fellép minden számítógép-mítosz ellen, és figyelmeztet, hogy csak akkor lesz eredményes az ember és a gép együttműködése, ha az ember rendkívül alaposan és konkrétan készíti elő azokat a feladatokat, amelyek megoldásában a számítógépek segítségét kéri. A kötetben foglaltak könnyen megértését világos ábrák és Kaján Tibor kiváló karikatúrái segítik, amelyek ez esetben is képszerűvé, szemléletessé teszik a kibernetikai fogalmakat. Vissza TARTALOM A gép és környezete 5 1,0 5 Szám és utasítás 8 Az utasítás végrehajtása 10 Döntési tábla, folyamatábra 12 A program 16 Mammutprogramok 21 A fordítás 23 Lyukkártya, lyukszalag 24 Mágnesszalag, -lemez, -dob és -kártya 26 Optikai bizonylat 28 Olvasás, írás 29 Átalakítók 31 Megjelenítők 31 Új motor, új billentyűzet 35 A gép és szervezete 37 Az operációs rendszer 37 Multiprogramozás 38 A time-sharing rendszer 41 Hibafelderítés 45 Átmeneti és kiegészítő árak 47 I/O processzor, multiplexor 48 Egyszerre több művelet 50 Firmware 52 A virtuális memória 53 A gép szerkezete 57 Elektroncső 57 A tranzisztorhatás 59 A tranzisztor kialakítása 60 A tranzisztor működése 63 Integrált áramkörök 64 Az integrált áramkörök gyártása 66 Ferritgyűrű 70 Mágneses síkfilm 72 Mágneses huzal 76 Mágneses buborék 78 Amorf félvezető 85 "Csak olvasható!" - "Főleg olvasható!" 88 A lézer 89 Tárolás lézerrel 92 Hologram 97 Tárolás elektromos töltésekkel 100 Memóriák minősítése 106 Információfeldolgozás lézerrel 108 Optoelektronika 113 Optikai számítógép 116 Táv-adatfeldolgozás 119 A hálózatok típusa 119 A összeköttetések technikai megvalósítása 120 Egy óriási hálózat 124 Kutatások a hálózat segítségével 126 A hálózat kutatja önmagát. Különleges szolgáltatások 129 Más hálózatok 136 Táv-adatfeldolgozás Magyarországon 137 A számítógép múltja, jelene, jövője 139 A választóvonal 139 Programozható kalkulátor 141 Hibrid számítógépek 146 Miniszámítógépek 147 Generációk 149 A jövő 151 Kutatás, fejlesztés és gyártás Magyarországon 153 Rövid áttekintés 153 Az EMG-830 153 A TPA számítógépek 154 Az R-10 számítógép 157 Kooperációs hibrid-számítógép 159 Minicomp 160 Jelfeldolgozó célberendezés 161 Perifériák 163 Pénztárgép lyukszalaggal 164 Displayk 166 Készülékek táv-adatfeldolgozáshoz 167 Elektronikus ügyvitel 171 Bérelszámolás 171 A raktárban 176 Készlet-stratégia 179 Kimutatások 182 Az adminisztráció automatizálása Magyarországon 184 Helyfoglalási hálózat 190 Előkészítés, rendszerszervezés 192 Operációkutatás 195 Optimalizálás 195 Lineáris programozás 197 Más eljárások optimális tervezése 200 Irányítás 201 Játékelmélet 203 Hálózatmodellek 205 Szimuláció 208 Raktározás, sorban állás, szállítás 208 A szállítási feladat 210 Termelési programok 211 Vállalati tervek készítése 213 Népgazdasági tervek 216 A gazdaság működésének modelljei 217 Nagy adatbankok 220 Az adatok tárolása és keresése 220 Integráció 224 Statisztikai számítások 226 Dokumentáció, nyomtatás 228 Az információk szaporodása 228 Kulcsszavak olvastatása 229 Gépesített dokumentumaink 231 Fényszedés 232 Műszaki tervezés 235 Interaktív eljárás 235 Rajzgép 236 Az üzemben 239 Számjegyes vezérlés 239 Mérési adatgyűjtők 243 Off-line vezérlés 245 On-line vezérlés 247 Pontosság, fokozatosság 248 A PROCESS-programcsomag 249 Integrált anyag- és adatfeldolgozás 250 A közlekedésben 252 Moszkva: a járműfolyam irányításának automatizálása 252 Szabályozók a gépkocsiban 255 Automatizált országutak 256 A légi forgalomban 258 Az egészségügyben 260 Kórházi információs rendszerek 260 A diagnózis előkészítése 263 Betegszobában, műtőben 266 Mintaállomás Magyarországon 266 A természet- és a társadalomtudományokban 269 Képanalizátorok 269 Kromatográfiás eljárások vezérlése 271 Az agyműködés elemzése 273 Kémiai kísérlet, hullámfüggvény, molekulamodell 275 Bionika 276 A nyelvészetben 278 A társadalom tanulmányozásának nehézségei 279 Modell a szovjet munkásosztály differenciálódásáról 282 Adatbank és magántitok 283 Választások eredményeinek előrebecslése 286 Közvéleményelemzés 287 A bűnüldözésben 288 Az oktatásban 290 Ismeretközlő-, vizsgáztatógép 290 Számítógép az oktatásban 291 Komplex segítség 293 A művészetben 297 A mű: információ 297 A jelek elrendezésének szerepe 299 A jelek áramlása 301 Matematikailag kifejezhető összefüggések 303 Az alkotás "kivitelezése" automatizálható 306 Géppel szerzett művek 308 A számítógép hatása a társadalomban 311 Munkanélküliség? 311 Félelem 314
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
A védőborító kissé sérült.
Kiadó kossuth kiadó
Kiadás éve1975
Oldalak száma:317
Súly200 gr
ISBN2399955636388
ÁrukódSL#2111510252
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Irány az iskola!Irány az iskola!