A szenvedés mint Isten kinyilatkoztatása

luther kiadó  | 2012  | papír / puha kötés  |  88 oldal

Libri Antikvárium
Johannes Eger német evangélikus lelkész nevét többek között az 1934-ben a Vandenhoeck&Ruprecht kiadó gondozásában megjelent A te igéd egyházad oltalma (Dein Wort ist Deiner Kirche Schutz) című prédikációs kötetből ismerjük, amelyben Eger mellett a kor olyan meghatározó lelkészeinek egyházról szóló igehirdetései szerepelnek, mint Hans Asmussen, Friedrich von Bodelschwingh, Martin Niemöller, Eberhard Röhricht, Karl von Schwartz, Wilhelm Stählin. A szerző saját igehirdetéseit tartalmazó jelen prédikációs kötet két évtizeddel korábban, 1914-ben látott napvilágot. A hat igehirdetés mindegyikének központi témája a szenvedés. A szenvedésben, a kereszten Isten nem csupán jelen van, hanem az kinyilatkoztatásának, igazi valóságának és önleleplezésének eseménye. Az együtt szenvedő Isten és a szenvedés támadásának kitett ember tekintetének találkozása képessé tesz a jelen körülményein való túltekintésre, hiszen a szabadítás, látásmódunk megváltozása, életünk teljességének tudata is a kereszt és a szenvedés ajándéka. Johannes Eger írásba foglalt beszédei ezekről az ajándékokról szólnak, mégpedig úgy, hogy közben nevel is embertársunk tiszteletére, a gyermekekkel való helyes bánásmódra, környezettudatosságra és mértékletességre a világ javaival szemben. Bár majd száz éve olvashatták először az érdeklődők, gondolatait a mai olvasók is személyesnek és az egyéni életvezetés szempontjából is minden bizonnyal mértékadónak fogják érezni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó luther kiadó
Kiadás éve2012
Oldalak száma:88
Súly200 gr
ISBN0889000052451
ÁrukódSL#2107712833
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét