Húszéves a gyógyfoglalkoztatók képzése Magyarországon. A beindításban oroszlánrésze volt az akkori Rehabilitációs Társaság ,,Pszichiátriai Szekciójának", nevezetesen pedig dr. Füredi János professzornak és dr. Benson Katalin gyógypedagógus pszichológusnak. Indíttatása határozta meg tulajdonképpen, hogy a képzés főleg a pszichiátriai rehabilitációra összpontosított. A tananyag és a jegyzet az akkori lehetőségek szerint készült el. Az elmúlt évtizedek gyakorlata azonban felszínre hozta az első próbálkozás gyengéit: pl. hogy az egészségügyi szervezési tananyag felesleges, a felkészítés nem elégséges más orvosi szakmák igényeihez, és hogy a bővebb pszichológiai és pedagógiai ismeretek nélkülözhetetlenek. A változtatásra, a tananyag ,,leporolására" a rendszerváltást követő oktatási reform adott késztetést.
A mostani tananyag összeállításánál elsősorban azt vettük figyelembe, hogy nem pszichoterapeutákat, nem rehabilitációs szakembereket akarunk képezni, hanem olyan egészségügyi szakdolgozókat, akik az orvosi rehabilitációban a maguk munkaterületén - de túllátva az intézetek hagyományos keretein - a szocioterápiák szakszerű alkalmazásával működnek közre.
Tankönyvünkben a problémák megközelítése egyébként - tudatosan - erősen ápolás-lélektani jellegű. Nem orvosoknak, hanem olyan személyeknek készült, akik teljes munkaidejüket a betegek között töltik, akik ezalatt ,,rájuk vannak bízva". Másrészt az oktatás célja nemcsak a ,,fogyatékosság" gyógyítása, hanem az is, hogy a ,,fogyatékos" mint személyiség, mint ,,egész ember" megtalálja helyét és beilleszkedhessen a társadalomba. Márpedig minél korlátoltabb egy állapot, és minél súlyosabb egy fogyatékosság, annál inkább a pszichés problémák és eszközök válnak fontossá, sőt talán meghatározóvá a rehabilitációban (lásd dr. Fejes András: ,,A gerincsérültek rehabilitációjának pszichológiája" egész mondanivalóját,). Így sikerülhet ott is örömökben gazdag ,,humán" életet biztosítani, ahol a legtökéletesebb ,,ergoterápia" is lehetetlenné válik (pl. a vastüdőben élő gyermekbénulásos eseteknél).
A korszerűbb tanulnivaló összeállításánál arra is tekintettel kellett lenni, hogy a zömében pszichiátriai szakterületről jelentkező tanulók mellett a pszichiátriai fogalmak körében járatlan egyéb egészségügyi szakemberek, pedagógusok is részt vesznek a képzésben, akiknek a munkájához a betegségek valamivel részletesebb ismerete is szükséges volna. Főképpen azért, hogy a kezelt betegek állapotának változásait - a konkrét tünetek javulását, a rosszabbodás figyelmeztető jeleit - a ,,tünettan" alapos ismeretében észlelni tudják. Ez a nehézség főleg a pszichiátriai kórképek esetében kerül előtérbe. A megoldást abban láttuk, hogy - tekintettel az oktatás viszonylagos szűkösségére - ún. ,,állapotképek" formájában ismertetjük a szükséges klinikai tudnivalókat. Hiszen a gyógyfoglalkoztatóknak többnyire nem kórképeket, hanem meghatározott rendellenes állapotokat (pl. demencia, epilepszia, bénulások és fogyatékosságok meghatározott típusai stb.) kell terápiásan befolyásolniuk, függetlenül attól, hagy azok milyen kórfolyamat eredményei.
A jegyzet terjedelmének behatároltsága miatt a tudnivalókat sok helyütt röviden és sűrítve fogalmaztuk meg, elsősorban arra törekedve, hogy a tanuló a fogalmakat, meghatározásokat és a fő összefüggéseket pontosan sajátíthassa el. Az egyes szakaszok végén irodalmi utalásokat adunk, ami lehetővé teszi, hogy a téma iránt behatóbban érdeklődők mélyebb és részletesebb ismereteket is szerezhessenek.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
