A tatárjárás (1241-42)

Részlet a könyvből: A tatárjárás után néhány évvel IV. Béla (1235-1270) a IV. Ince pápához intézett levelében keserű szavakkal emlékezett vissza a sorsfordító eseményekre: A tatárvész Magyarország nagy részét pusztává tette, és közben a keresztény világ tétlenül szemlélte az eseményeket. A magyar uralkodó ezért levonta a következtetéseket, és megfelelő lépéseket tett egy esetleges újabb tatár támadás kivédése érdekében. Többek között várakat épített, befogadta a pogány kunokat, fia kun nőt vett feleségül, leányai pedig a környező, nem igazán előkelő fejedelmekkel kötöttek házasságot. Sőt hajlott a tatárokkal való megegyezésre is, ha ezzel el tudja kerülni a veszedelmet. Az oklevél politikai nyomásgyakorlást sem nélkülöző sorai jól érzékeltetik az uralkodó lelkiállapotát. A tatárjárás az európai történelem egyik meghatározó eseménye. 1241-ben a tatárok a nyugati világ kapujában álltak. Magyarországon kívül Lengyelországot és Sziléziát is megtámadták. A keresztény hadak képtelenek voltak feltartóztatni a mongolokat, akik kegyetlenül pusztították az elfoglalt területeket. Ezek hallatán egyesek már-már az Utolsó ítéletet várták, bizonyos nyugati források Magyarország megszűnését mint tényt írásba is foglalták. Szerencsére a tatárjárásról több kortárs forrás fennmaradt, közülük Rogerius mester, nagyváradi kanonok Siralmas énekét érdemes kiemelnünk, amelynek szerzője szemtanúként számolt be az országban uralkodó állapotokról. Az utóbbi idők újabb kutatásai pedig számos értékes adattal, észrevétellel gazdagították a tragikus évekről alkotott ismereteinket. Vissza