A teknőcfésű

Giil most megtöri monoton ritmusát, fegyverét visszarántani nincs hely és idő, könyökével taszítja be az ügyeskedő gégéjét. Ösztönösen lebukik - két lándzsa csapódik a szembenálló feketék közé, egy csatabárd ártatlanul elsüvít felette, hogy Giil felegyenesedve folytassa halálos keringőjét a fekete vezér felé. Társai vadul törtetnek a páratlan harcos nyomában, vér, velő és csontok repkednek szerteszét. A Malacot alaktalan masszává aprítják-tapossák pillanatok alatt, asszonyának visítása egybeolvad a tomboló tömeg zajával. Még a fejedelmek is felkelnek helyükről, hogy jobban lássák a küzdelmet. Talán ha ezer szívdobbanás egy ilyen ütközet, ahol ennyire jó kehunok harcolnak, de sokan az életben nem látnak mégegyszer ilyen féktelen, ilyen elemi tusát. Isolor, a harcos-fejedelem arcán lázrózsákkal nézi a viadalt, fiatalabb bátyja, a mágus-uralkodó közömbösen. Az ő hatalma ennél több, egyetlen szavára az egész lüktető, amorf kavalkád eltűnne. Babukan, a harcias mágus-király érdeklődve figyeli az öldöklés kimenetelét. -A vörös győz - jegyzi meg szárazon, majd karszékébe ül.