A teremtés

Arthur Koestler (1905-1983) a nagy politikai regényeinek megírását követő második alkotói korszakában főleg a tudomány, a filozófia és a pszichológia kérdéseivel foglal­kozott. Ekkor született Alvajárók című remekműve a koz­mológia történetéről, majd pedig talán legismertebb tudo­mányos munkája, A teremtés, amelyben a kreativitás új elméletét kísérelte meg felállítani. ,,Csak a zsenik őrzik meg telhetetlen kíváncsiságukat a miértekre, és a gyermeki reményt, hogy mindennek meg­vannak a mertjei. Miért kerek a Hold? Miért pottyan le az alma a fáról? Miért éppen öt bolygó van, s miért nem -mondjuk - húsz, és miért úgy mozognak, ahogyan? Miért savanyodik meg a tej? Miért nem kapják meg a tehénhimlőt a fejőlányok? Miért ragyogóbb piros a trópusokon hajózó tengerészek vére, mint a hamburgiaké? Miért rándul össze a békaláb? A géniusz egyik legfontosabb ismertetőjegye, hogy soha nem szűnik meg olyan csacsi kérdéseket feltenni, mint ezek - amelyek mindegyike korszakalkotó felfedezésekhez vezetett" - írja Koestler. A tudományos felfedezést, a mű­vészi alkotást és a komikus ihletet vizsgálva megmutatja, hogy minden alkotótevékenység mélyén ugyanazok az alapelvek húzódnak meg, és körvonalazza ezeket. Rész­letesen elemzi a ,,biszociatív" gondolkodást, és hangsúlyoz­za, hogy az ember akkor a legkreatívabb, amikor gondolko­dásának és viselkedésének beidegződései mintegy felfüg­gesztődnek. Könyvének második részében a biológia, a kísérleti pszichológia és a neurológia eredményeit is fel­használva rámutat, hogy az előzőekben feltárt összefüg­gések a megtermékenyített petétől a kreatív személyiség tevékeny elméjéig az egész szerves hierarchia mentén érvényesülnek, s hogy az erre utaló jelenségek minden szin­ten megfigyelhetők.