A termőföld

genius-lantos kiadás  | papír / puha kötés  |  190 oldal

Libri Antikvárium
,,Ez a kis könyv azokat az előadásokat tartalmazza, melyeket 1920 tavaszán a müegyetem közgazdasági szakosztályának hallgatói számára tartottam. Az előadásokat némileg átdolgoztam, hogy a főiskolát nem végzett művelt nagyközönségnek is hozzáférhetőek legyenek. Előadásaim célja a termőföldről szóló ismereteinknek dióhéjban való feltüntetése volt. A termőfölddel sok tudományág foglalkozik, így különösen a mezőgazdasági vegytan és a földtan. Ezeknek művelői azonban a talajjal csak bizonyos szempontokból foglalkoznak, látószögük kicsiny, nem öleli fel a talajról szóló ismereteink összességét. A tudomány haladásával a termőföldről szóló ismereteink, különösen az utóbbi években, annyira fejlődtek, hogy immár külön tudományszámba mennek." A szerzőről: Ballenegger Róbert (1882-1969) - agrogeológus, talajkutató, egyetemi tanár. 1910-től 1922-ig a Magyar Királyi Földtani Intézet Agrogeológiai Osztályának tudományos munkatársa volt. Első kiemelkedő tudományos eredményei ebben az időszakban születtek. Az 1911-ben meginduló országos talajtani térképezés kezdeményezője, majd egyik résztvevője és irányítója. E munka felvételei szolgáltak alapul hazánk klímazonális talajtérképének elkészítéséhez. 1919-ben magántanári képesítést szerzett agrogeológiából a műegyetemen, ahol 1919-1944 között a talajtan tárgykörében tartott előadásokat. 1922-1940 között a Kertészeti Tanintézet Talajtani és Kémiai Tanszékén egyetemi tanárként életvegytant és talajtant oktatott, majd 1939-1940-ben a tanszék vezetője is volt. Az 1921-ben megjelent, A termőföld című könyve több mint két évtizeden keresztül volt a Kertészeti Tanintézet tankönyve.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 19 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
saját fotókkal - ceruzás aláhúzásokkal, jelölésekkel / a kötet végén egy kihajtható térképmelléklet
Kiadó genius-lantos kiadás
Oldalak száma:190
Súly400 gr
ISBN2310008157155
ÁrukódSL#2111547301
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 19 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Irány az iskola!Irány az iskola!