A tiszta beszéd - Beszédtechnika Alapismeretek és szövegértelmezés magyarázatokkal I.

tinta könyvkiadó kft  | 2015  | puhatáblás, ragasztókötött  |  228 oldal

Libri Antikvárium
A mai magyar emberek többsége különösen a fiatalok nagy része gyorsan beszél, olykor még kapkodva is, ráadásul sokszor mormolva, alig-alig mozgó ajakkal mondja ki, csaknem a foga között szűri a szavakat, mondatokat. Az ilyen beszédet nehéz megérteni (füllel meghallani, ésszel felfogni). Az így szólók számára állította össze Wacha Imre ezt a kétkötetes művet, amelynek a közös gyűjtőcíme talán ez lehetne: Az igényes (nyilvános) beszéd technikája. A munka első kötetének címe: A tiszta beszéd. Ez az igényes beszéd technikájának alapjait próbálja lerakni olyan gyakorlatok segítségével, amelyeket otthon is könnyen elvégezhet az, aki nem (súlyos) beszédhibás, csak éppen sok hallgatója szerint pongyola, nehezen érthető a beszéde, és aki kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt is meg akar szólalni. A szerző könyvével segítséget nyújt a helyes beszédlégzés és hangképzés technikájának gyakorlásához, leírja az egyes beszédhangok képzésmódját, megmagyaráz olyan alapfogalmakat, hogy mi a hangsúly és a hangsúlyozás, mi a hanglejtés, a helyes beszédritmus, és mi ezeknek a hangzó eszközöknek a funkciója a beszédcselekvés során. Szól a kiejtési babonákról és álszabályokról is. A második kötet címe: Az értelmes beszéd. Különböző műfajú szövegek elemzésével mutatja be, miként kell egy-egy szöveg értő-értető megszólaltatására, elmondá­sára felkészülni. Elöljáróban szól a beszélőnek a megszólaltatásra szánt szöveghez való viszonyáról, a kommunikációs helyzetekről, a szövegelemzés módszeréről, a kommunikáció feltételeiről és meghatározóiról stb. A kötet nagyobb részét azonban különböző műfajú szö­vegek retorikai, szövegszerkezeti, nyelvi elemzése teszi ki. 40 szerző 45 szövegének (köztük rádióhíreknek is) tartalmi, szerkezeti, máskor nyelvi elemzésével, olykor rejtett utalásaiknak és rejtett háttérviláguknak a felvillantásával vezeti rá az olvasót: miként kell az adott (műfajú, tartalmú) szöveget értve és értőn, értetően megszólaltatni. A két kötetet haszonnal forgathatják tanárok különösen magyartanárok , középiskolás diákok és nyilvános pályára készülők. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához sorozat 170. tagjaa
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 14 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó tinta könyvkiadó kft
Kiadás éve2015
Oldalak száma:228
Súly389 gr
ISBN2399958274723
ÁrukódSL#2111353570
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 14 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét