A tömegek Golgotáján

Az író az I. világháború poklából került egy másik pokolba, az Orosz fogság végtelen messzeségébe. Hazajutását meséli el a naplószerűen, regényesen megírt visszaemlékezésében. Meggyóntam önmagamnak és megszületett e könyv. E könyv : az őszinteség, az igazmondás könyve. Az írást, amelyet itt elétek terítek és betűbe vetve s papírra téve, ide lerögzítek, nem én írtam a szó köznapi értelmében, hanem a háború, a hadi- és a túszfogság hármas valósága iratta velem, mint élő, lihegő, szenvedő irónnal. Igen, mindössze irón voltam a háborús végzet kezében, de olyan irón, amely minden sorát megszenvedte és minden betűjét átélte önmaga vetületének: ennek a sokívnyi élménynek. S ahogy most egymás után következnek és sokasodnak e könyvnek sorai, úgy fogytam erőben és koptam testben egykor én, aki szenvedett és írt. Szenvedte milliók sorsát és írta saját élményeit. Szűzin ép és maradéktalanul egész volt ifjú-magam életgrafitja, amikor tizennyolc évvel ezelőtt kezébe emelt a nagy Moloch, hogy lövészárok-szájába habzsolva, átszűrjön engem is mindent megemésztő frontzúzóin s az orosz börtönök minden fantáziát felülmúló, kibírhatatlan hőfokra hevített szenvedésein. Egyetlen óriási hekatomba e könyv a háború által letarolt és garmadába hordott testi-lelki erőrügyeimből, beleépítve az átélt szenvedések idegkorbácsolóan izgalmas, minden porcikájában megrendítően ható küzdelem-arénájába. Bízva-bízva e naplószerű fotográfia-írás tanítóan reveláló erejében, azzal az áhítatos hittel bocsátom útjára tettekkel írt és önnön szenvedéseimmel igazolt könyvemet, hogy minden betűje a megszépítő Szeretet tanulság-szikráját lobbantja az olvasó lelkébe. S ha így történik: úgy nem haltam meg lélekben annyiszor hiába e könyvnek lapjain... Budapest, 1934 május havában.