A vármegye rókája

Részlet: " Régi történet már ez. Egészen más idők jártak, más emberek uralkodtak. Élő ember már alig emlékszik arra a boldog korra, mikor egy váltógaras volt a bor itczéje, mikor az volt a legjelesebb szónok, ki a legnagyobb bunkós bottal jött a megyegyűlésre, a legtekintélyesebb férfiú, kinek legkülönb tajtpipa lógott a szájába s az tartatott a legszabadelvűbb hazafinak, aki legszebben fütyölte a Rákóczi- nótát. Prókátorok nem nyúzták a világot; legfeljebb az volt honoráriumok, hogy a katholikus kliens ebédre invitálta meg ügyvédjét, a lutheránus azt mondta: Köszönöm barátom uram, legyünk per tu; - míg a kálvinista egyszerűen azon biztatással rótta le perköltségeit: aztán hallja az úr, ha valami akar lenni a restoráczión, csak nekem szóljon . Fináncz nem szaglált a magyar ember dohányzacskójában, végrehajtó nem garázdálkodott tíz garasos meghívásokkal: régi szolgabírák csak akkor hítták magukhoz a nemes embert, ha ebédet adtak. "