A vég nekem a kezdet

Egy zen szerzetes a cellája csendjében üldögélve kézbe vesz egy ecsetet, és minden figyelmét összeszedve, földi létének utolsó mozdulatával rajzol egy szabályos kört. A nagybeteg Tiziano Terzani, tudván, hogy közeleg a vég, Folco fiával beszélget az életéről, újságírói pályájáról, a hidegháború alatt forrongó és átalakuló világ gyújtópontjain átélt kalandjairól, spirituális megvilágosodásáról. A könyv, amelynek szövegén átüt Terzani utánozhatatlan beszédstílusa, egy olyan ember derűjéről árulkodik, aki többé már nem harcol, csupán boldogan felidézi kalandokban és szerelmekben gazdag életét. "Azt kérded, végül mit hagyok hátra? Egy könyvet, amely talán valakinek segíthet abban, hogy tisztábban lássa a világot, hogy jobban élvezze, és tágabb összefüggéseiben szemlélje a saját életét, azzal a látásmóddal, amely bennem oly erősen él." Orsignában, a tibeti stílusban berendezett kunyhójától pár lépésnyire, egy fa tövében elmélyülten mesél arról, hogy beutazván a nagyvilágot, miként kereste egész életében az igazságot. S miközben megpróbálja értelmezni tetteit, élete során megélt különféle szerepeit, a háttérben egy egész korszak körvonalazódik az Olvasó előtt. Gondolatait legfőképpen a fiatalokhoz intézi, amikor hangsúlyozza, mennyire fontos az életben a képzelőerő, az új és a más iránti érdeklődés, valamint a bátorság egy szabad, hiteles élet felvállalására, amelyben az ember megvalósíthatja önmagát.